BOOKS: 4229
3/9789633899588.jpg

Babits mihály összegyűjtött versei

`Az `Összegyűjtött versek` harmadik, bővített kiadása nemcsak öt verssel gazdagabb, mint előző kiadásaink voltak, hanem a versek keletkezési sorrendjét az eddiginél pontosabban állapítja meg, ami kihat az egész életmű értelmezésére, valamint a kötet végén közöljük a költemények első megjelenésének legfrisebb adatokkal kibőví

3/9789633896419.jpg

Juhász gyula összes költeményei

Az Osiris klasszikusok sorozatában Juhász Gyula verseinek minden korábbinál teljesebb gyűjteménye lát napvilágot. A szöveggondozás és szerkesztés az életmű tudós kutatójának, Péter Lászlónak a munkája.

nopic.jpg0/973599037X.jpg

Égdarab

Szerző: Simonfy József

9/9630099670.jpg

Harminchárom

Szerző: Hajnal Géza-szőnyi Szilárd

Krisztusi korba érni az ezredfordulón - kell-e emögött számmisztikai jelentést keresnünk? Többet aligha, mint amennyi valóban mögötte van: jelen esetben ezt a szép, különös kötetet, mely e nemzedék útkeresését, hitét, kételyeit hivatott bemutatni sok iróniával, sok érzelemmel és radikális őszinteséggel. Haemincvalahány évesen B

2/9630772330.jpg

Sylvia plath versei

Sylvia Plath 1932-ben született Bostonban, és 1963-ban öngyilkos lett Londonban. Első verseskötete és a később oly sok kiadást megért, magyarul is nagy sikerű önéletrajzi ihletésű regénye, Az üvegbura jószerivel észrevétlen maradt. Halála után gyors egymásutánban megjelent köteteiben mutatkozott meg immár széles körű és tartós

1/9630771876.jpg

Toldi - toldi estéje - buda halála - edk -

Szerző: Arany János

Az Európa Könyvkiadó 1991 szeptemberében indította el megújított, külsejében is vonzóbb sorozatát. Alaposan, minden részletre kiterjedő figyelemmel tervezte meg az összeállítást, hiszen a világirodalom és a magyar irodalom remekműveinek kiadásával egyszerre kíván segítséget nyújtani tanárnak, diáknak s valamennyi felnőtt irodalo

0/9630770607.jpg

Ady endre válogatott versek - edk-

Az Európa Könyvkiadó 1991 szeptemberében indította el megújított, külsejében is vonzóbb sorozatát. Alaposan, minden részletre kiterjedő figyelemmel tervezte meg az összeállítást, hiszen a világirodalom és a magyar irodalom remekműveinek kiadásával egyszerre kíván segítséget nyújtani tanárnak, diáknak s valamennyi felnőtt irodalo

5/0015885646.jpg

Az év versei 2002.

A 2002-ben és 2003-ban is nagy sikert aratott Az év versei antológia legújabb kötete, amely a már klasszikusnak számító generációtól a legfiatalabbakig 85 szerző verseiből nyújt válogatást.

2/9639372355.jpg

Szemeid szép ragyogása

Reprezentatív album.32 csodálatos Macskássy Izolda színés festmény és 32klasszikus régi szerelmes vers. A szerzők között:Erdélyi János, Divinyi Mehmed, Balassi Bálint, Madách Gáspár, Rájnis József, Ányos Pál, Kazinczy Ferenc, Pálóczi Horváth Ádám, Batsányi János,Szentjóbi Szabó László, Dayka Gábor, Kis János, Kisfaludy Sánd

Versek, verses kötetek

Szépirodalmi könyvek, vers, versek, verses kötet.