BOOKS: 2373
4/9789634534440.jpg

A pokol zsoldosai

Szerző: Rejtő Jenő

Még egy fegyelmezett vezérkari százados is kissé ideges lesz, ha azt hallja, hogy ő minden idők legveszedelmesebb és legagyafúrtabb kémje. Idegessége érthető módon fokozódik, amikor ezért kis híján halálra ítélik. Ezután mi sem természetesebb, mint az, hogy nyugalmas, pihentető helyre vágyik, ahol végre be tudja bizonyítani ártatla

5/9786155956805.jpg

Amy

Szerző: Huszár Ádám

Fülszöveg:Amy White kamaszkorában szemtanújává válik barátnője brutális megerőszakolásának. Elmenekül, így később tudja meg, hogy az elkövetők tettüket követően meggyilkolták a lányt. Amy összeroppan. Saját világot épít maga köré, ahol nincs helye a fizikai érintkezés semmilyen formájának. Telnek az évek, s Amy egyetemre m

5/9786155956904.jpg

Démonok árnyékában

Szerző: Selena B. Lowell

Evelin Hartnett egyáltalán nincs elragadtatva a gondolattól, hogy szülei halála után, új családjához kell költöznie. Mint ahogy Josh sem örül leendő mostohatestvérének. Mégis lát valamit a lányban majdnem ugyan úgy, mint osztálytársuk Mike.A két fiú gyűlöli egymást, de nem ismerik azt a múltbéli titkot, amely magyarázattal szolg

8/9789638974549.jpg

Te meg én

Szerző: Németh Ervin

Te meg Én: egy férfi, aki apja lehetne élete legnagyobb szerelmének. Egy lány, aki olyan fékevesztett bujaság felé tereli, amit nem élhetnek túl. Miért keresnek jóval fiatalabb barátnőt 50 felett egyes férfiak? Miért mennek bele a lányok? Miért csábító a szado-mazo szerelmi játék? Hová fajulhat a kontroll nélküli BDSM? Miként torzu

4/9789634523895.jpg

Bukottak

Szerző: David Baldacci

Amos Decker és FBI-os kolléganője, Alex Jamison épp a nő testvérét látogatják meg Baronville-ben. A rozsdaövezetben fekvő egykori bányászváros barátságtalan hely: hatalmas a munkanélküliség, és a reményvesztett lakosok nagy része a kábítószerben keres menedéket. Decker mindössze négy órát tölt a városban, amikor egy rémisztő ..

2/9789632939926.jpg

A toszkán titok - szívbemarkoló történet szerelemről, árulásról és reményről a n

Szerző: Angela Petch

Anna szíve majdnem megszakad, amikor elveszíti szeretett édesanyját, Inest. A hagyatékban egy halom régi, megsárgult, olasz nyelvű levélre bukkan. Azt reméli, végre megtudja, mi is történt az édesanyjával a második világháborúban.A naplóbejegyzések nyomán Anna eljut a hegyek közt megbúvó, varázslatos kis toszkán faluba, Rofellébe, ..

4/9789634523871.jpg

Halotti versek

Szerző: Douglas - child Preston

Az FBI New York-i irodájának az élére új vezető kerül. Walter Pickett a kinevezéssel élete nagy lehetősége előtt áll, ám a karrierjére a „belső ellenség”, a szokatlan módszereiről ismert A. X. L. Pendergast jelenti a legnagyobb veszélyt. A különc különleges ügynöknek ezért egy nem várt nehézséggel is meg kell birkóznia: őrsz

3/9789633247426.jpg

Vadászkutyák - skandináv krimik -

Szerző: Jorn Lier Horst

Tizenhét évvel ezelőtt Cecilia Linde, a gazdag családból való tinilány elrablása és meggyilkolása egész Norvégiát megrendítette. Gyilkosa most szabadul, és azonnal ügyvédet is fogad, ugyanis azt állítja, hogy ártatlanul ítélték el. Érvei olyan meggyőzőek, hogy William Wistinget, aki annak idején a nyomozást vezette, hamarosan felf

4/9789634069157.jpg

Ház az utca túloldalán

Szerző: Lesley Pearse

A huszonhárom éves Katy Speedet lenyűgözi a szemközti ház. Gloria, a nő, aki ott él, egy divatos ruhabolt tulajdonosa Bexhill-on-Sea-ben, Katy munkahelyétől csak egy ugrásra, és csodálatos szomszéd. De ki az a nő, aki szombatonként jön hozzá egy fekete kocsival, miközben Gloria dolgozik? Néha nőket hoz magával, máskor a nőkkel együtt ..

4/9789634752424.jpg

Senki fia

Szerző: Harlan Coben

Westville a világ legunalmasabb kisvárosának látszik – ám a hegyekkel övezett vidék tele van rejtélyekkel. Az egyik legnagyobb talány a város körüli erdőben élő Wilde, akit harminc évvel korábban, gyerekként magára hagyva találtak a fák között. Az immár felnőtt férfi azóta sem tudja, hogyan került az erdőbe, és kik lehetnek a s

4/9789634335757.jpg

Titkok terhe - lottie parker 5.

Szerző: Patricia Gibney

A város, amely tele van titokkal… és most egy újabb gyilkos közeleg.Egy fülledt nyári estén a tizenegy éves Mikey Discroll elindul hazafelé a barátjától. Összezúzott testét két nappal később találják meg helyi kamaszok egy virágágyásban.Az ügyet Lottie Parker nyomozó kapja meg, amely ezúttal személyes: fiának, Seannak egy kedves

5/9786155685156.jpg

A játék neve: halál

Szerző: Araminta Hall

Pszichopata. Kapcsolatfüggő. Félelmetesen okos.Szakíts vele, ha bírsz...Mike szereti a lányt. A lány is szerette a fiút. Amíg együtt voltak, titkos játékot űztek. Így Mike újra és újra megbizonyosodhatott: a lány sosem hagyja el őt. De a lány most máshoz megy férjhez. Mekkora csavar az eddigi játékban, igaz? Nem érdekes, hogy a lány ..

6/9786156013163.jpg

Joyce csapdájában (bűnös viszony 2.)

Szerző: Anne l. Green

„Kiszámíthatatlan. Bűnös. A rabjává tesz.” - Nikii könyvblogWilliam élete kész káosz. Őrlődik a Joyce iránti elkötelezettség és a Heather iránti forró szenvedély, a lelkiismerete és a szíve között. Túlfűtött kapcsolata Heatherrel közelgő esküvője miatt halálra van ítélve, és ha ez nem lenne elég, egy sorozatgyilkos is a n

4/9789634794400.jpg

A titokzatos stylesi eset

Szerző: Agatha Christie

A titokzatos stylesi eset, Agatha Christie első megjelent műve állítólag egy fogadásnak köszönhetően született, melynek tétje az volt, hogy az olvasó egészen az utolsó oldalakig még csak ne is sejtse, hogy ki lehet a gyilkos. Első méltatóinak egyike szerint az írónő minden bizonnyal megnyerte a fogadást. Az első világháború éveiben ..

6/9786156067708.jpg

Tiéd a főszerep

Szerző: K. m. Holmes

„Élvezetes és elképesztő.” – Mert olvasni mindig jó blog„Laza, merész, szókimondó és provokatív…” – Pandalány olvas blogNem merlek szeretni...Camie Benson egy átlagos lány, átlagon felüli írói ambíciókkal.Forgatókönyvírói pályafutása magasan ível felfelé, és az egyhangú mindennapjait bizony eléggé feldobja, mikor élete

5/9786155783715.jpg

Büntetés - 12 bűnügyi eset

Szerző: Ferdinand Von Schirach

Mi az igazság? Mi a valóság? Hogyan lettünk azok, akik vagyunk?Ferdinand von Schirach legújabb, Büntetés című könyvében tizenkét bűnügyi történetet ismerhetünk meg, amikben ismét a bűn és bűnhődés örök témája kerül előtérbe. A védőügyvédként is praktizáló szerző hitelesen tárja elénk, milyen nehéz igazságot tenni, é

Egyéb regények

Egyéb regények