BOOKS: 3907
9/9789639706811.jpg

Keserű cukor - szatírák

Szerző: Moldova György

Poncius Pilátus, római helytartó eddig ismeretlen kézírata alapján feltételezhető:-A világ jelenlegi állapotát figyelve, hogy annak idején szándékosan, vagy véletlenül, nem Krisztust feszítették meg, hanem Barabást, a haramiát. Erre vall, hogy nem a megváltás következett be, hanem a bűnök megdicsőülése.

9/9789639680784.jpg

Mezítláb a parázson - egy hazaáruló története

Szerző: Evelin senarclens De Grancy

Hogyan válik „hazaárulóvᓠKristina, a berlini egyetemista lány, a kelet-német szocializmus lelkes híve? Hogyan jut arra az elhatározásra, hogy élete kockáztatásával Nyugatra meneküljön? 1961. Felépül a berlini fal. Kristina éppen csak megkezdené egyetemi tanulmányait Berlinben. Nem magasztos, világmegváltó eszmék vezérlik, egysze

2/9789632935799.jpg

Bagel

Szerző: Rubin Eszter

Kohav Virág Bagel boltjában a törzsvendégek sorsát ismerjük meg a regénnyé összeálló novellafüzért olvasva, amely a zsidóság, az iszlám, az istenkeresés, a szex, a gasztronómia, a gasztrománia és a húsevés filozófiai kérdéseit járja körül, sokszor szatirikus vagy abszurd módon új nézőpontokat mutatva.Könnyen magunkra ismerhet

4/9789634142867.jpg

Tulipánból paprika

Szerző: Veronika Šikulová

MÉSZÁROS TÜNDE fordításaVeronika Šikulová világában egymásnak adják a szót a szlovák és a magyar nyelvű szereplők, miközben a szerző számot vet gyermekkorával, kamasz éveivel, szüleivel. Novellafüzérében az elbeszélések egymásra épülnek, de mindegyik értelmezhető önmagában is. Mintha az olvasó egy kaleidoszkóppal játszana ..

4/9789634380023.jpg

A tudorok bosszúja

Szerző: C.w. Gortner

A Tudor-trilógia befejező kötetét tartja kezében az olvasó.London, 1558. Mária halála után Erzsébet kerül a trónra. A még ifjú királynő igyekszik kemény kézzel, céltudatosan irányítani az országot, ám alig rendezkedik be udvarában, máris merényletet követnek el ellene.A kényes ügy kivizsgálását ezúttal is Brendon Prescottra b

2/9789632446790.jpg

Az ezüst macska

Szerző: Száraz Miklós György

Száraz Miklós György régóta várt, újból megjelenő regénye letűnt korok hangulatát idézi, s megeleveníti egy város, nevezetesen Selmecbánya mindennapjait. A sejtelmesen, parfümösen burjánzó könyv sorai közt Krúdy gordonkahangját hallani, történetei álomvilágban játszódnak. Minden csupa eleven pezsgés. Évszázadok vetülnek egym

5/9786155361579.jpg

Tarnovszka grófnő

Szerző: Hans Habe

A szerzőt évtizedekig foglalkoztatta a különleges történet: a grófnő élete - amely egy orosz birtokon kezdődött és a velencei női börtönben végződött, s amelynek közbenső állomásai Európa nagyvárosai és legelőkelőbb fürdőhelyei, szanatóriumai, illetve bordélyai és bíróságai voltak. A bűnper velencei főtárgyalása lázba

6/9789636355821.jpg

A cári hitves

Szerző: Irina Reyn

Intelligens, lebilincselő történet a művészetről és a kiszámíthatatlan szeretetről.Két páratlan nő, két különleges világ. A cári hitves két különböző korban élő nő életét mutatja be; egyikük története a jelenkor New Yorkjában játszódik, a másik nő pedig a tizennyolcadik századi Oroszországban él. Tánya Kagan egy aukc

4/9789634264293.jpg

A nyugat ura - anno domini 1246

Szerző: Urbánszki László

A tatárjárás során Harcias Frigyes osztrák herceg kirabolta és három megye átadására kényszerítette a menekülő IV. Béla királyt. A mongolok kivonulását követően Béla kétszer is vereséget mért Frigyes seregeire és visszaszerezte tőle a zsarolással megkaparintott megyéket is, azonban az egyre erősödő osztrák herceg továbbra is

3/9789633996584.jpg

Lying out loud - a hazugságháló (the duff 2.) - fűzött

Szerző: Kody Keplinger

A nagy sikerű The DUFF – A pótkerék írónőjének újabb regénye, amelyben a The DUFF egyik mellékszereplőjének és barátainak történetét követhetjük nyomon."Egy új történet a The DUFF – A pótkerék világából Sonny Ardmore remekül hazudik.Arról, hogy az apja börtönben van, hogy az anyja kirakta őt otthonról, és éjszakánként t

5/9786155667107.jpg

Második életek - tesla-hadművelet 2.

Szerző: Alexander g. Thomas

"A szerző Nikola Tesla élete alapján írt első kötetében, amely Megszállottak címen jelent meg, a világhírű feltaláló – hivatalos életrajzaival ellentétben – nem hal meg New York-i szállodaszobájában, hanem fiatalsága kedvenc városába, Budapestre teleportálja magát, ahol egy helybéli szerb pap és egy volt műegyetemi tanár segíts

3/9789633108789.jpg

Szerelmesek a dunánál

Szerző: Federico Andahazi

Budapest, 1944. A nácik elfoglalták a várost és zsidókra vadásznak. Hanna és Bora sok évvel fájdalmas válásuk után találkoznak újra: az arisztokrata festő és diplomata elrejti háza pincéjében a volt feleségét és annak férjét, azt a férfit, akivel Hanna annak idején megcsalta. Miközben Borát naponta meglátogatja egy náci tiszt, a

2/9789632277509.jpg

Tao te king - az út és erény könyve (weöres sándor fordításában)

Szerző: Lao-Ce

“Az út, mely szóba-fogható,nem az öröktől-való;a szó, mely rája-mondható,nem az örök szó.Ha neve nincs: ég s föld alapja;ha neve van: minden dolgok anyja.”Ahogy Weöres Sándor nyomán a mai magyar irodalom ismeri: Tao Te King, vagyis Az Út és Erény könyve az a könyv, amelyben a hagyomány szerint a filozófiai taoizmus alapítómestere

2/9789632672793.jpg

Zrínyi miklós

Szerző: Harsányi Zsolt

Harsányi Zsolt előszeretettel csoportosítja regényei cselekményeit egy-egy nagyformátumú jellem köré. Ezúttal a költő és hadvezér Zrínyi Miklóst teszi meg művének főhősévé, végigkövetvén sorsát a gyermekkortól kezdve egészen a máig sok találgatásra okot adó, tragikus kimenetelű utolsó vadászatáig.Zrínyi Miklós dalmát er

5/9786155584343.jpg

öregmama történetei

Szerző: Radu Ţuculescu

Egy eldugott kalotaszegi falu a buja titkaival. A jelenben. Meg a múltban. A múltjában. Ami lehetne bármelyik település a maga zárt közösségével és látszólagos nyugalmával. De Petra Erdélyben van, a nagyvárad–kolozsvári főúttól balra, Feketetó és Sztána szomszédságában. Ide látogat éveken át Kolozsvárról Radu, és Öregmama u

5/9786155662171.jpg

A nagy sikoly

Szerző: Erdős Renée

“Aztán elfogadta kedveskedéseit, hízelgéseit, vigasztalását, hálás és boldog csókjait. Engedte, hogy a lámpafénynél kibontsa szépségét és gyönyörködjön benne. És hogy elragadtatásában újra magához ölelje, most már kevesebb gyöngédséggel, elszilajodva és egyre mámorosabban. És nézte őt világos, nyílt szemeivel, és hallg

Regények

Szépirodalmi könyvek, regények, antalógiák, elbeszélések, regények.