BOOKS: 3907
3/9789633021910.jpg

A tehetség komédiái - öt szatirikus kisregény

Szerző: Gulay István

Az összefoglaló cím alatt Gulay öt szatirikus kisregényét veheti kézbe az olvasó. Mind az öt Magyarországon játszódik, ebből négy vidéken (Hódmezővásárhelyen, Szegeden, Kiskunfélegyházán), egy pedig egy fővárosi reklámgrafikai stúdióban. Vagyis ahol a szerző hosszabb-rövidebb ideig élt. Mindegyiknek a története abszurd, de Gul

2/9789632798882.jpg

Isten a tanúm

Szerző: Makisz Citasz

Makisz Citasz különleges nyelvi leleménnyel létrehozott, mozaikszerű regénye egy selejtes antihős egyszerre káprázatos humorú és mélységesen fájdalmas története. Az ötvenes éveire munka nélkül maradt Hriszovalantisz már megrendült egészséggel, komikum és tragikum, kegyes hazugságok és csúf igazságok közt egyensúlyozva meséli e

2/9789632636764.jpg

Amatőr

Szerző: Jean Back

"Jean Back kisregényének elbeszélője 2007-ben újra rátalál egy rövid történetére, melyet még 1971-ben, tizennyolc éves korában írt. A korabeli diákság lázadását feldolgozó történetet írja újra, és ezt egy szerelmi történet emlékével ötvözi. Ennek hősnője Rosa, egy fiatal lány Németországból, aki szexuális téren sokkal

9/9789639905863.jpg

Van az a pénz? - mert a szerelemnek ára van...

Szerző: Jill Mansell

A Sunday Times bestseller írónőjének 10. magyarul megjelenő regénye! Íme, egy újabb csavarosan humoros és életszerűen pörgős történet. Lolának tíz évvel ezelo˝tt 1o.ooo fontot ajánlottak - melyik 17 éves lány ne lenne boldog ekkora összeggel?De akadt egy kis bökkenő: Lola fülig szerelmes volt Dougie-ba, és az ajánlat Dougie édesa

2/9789632636726.jpg

Drót

Szerző: Szögi Csaba

Ma délután a te házad előtt szállítottak bennünket, összezsúfolva egy teherautó rakterében, mint a marhákat. Az irántad érzett szerelmem egy hozzám hasonlatosan bűzlő fickó hóna alatt és egy hozzánk hasonlatosan bűzlő fickó válla fölött bontakozott ki. A szívem emiatt egy hónalj és egy váll között dobogott hevesen, könnyeime

5/9786155157387.jpg

A fekete város - hangoskönyv -

Szerző: Mikszáth Kálmán

Az utolsó Mikszáth regény (1910) több társához hasonlóan korabeli feljegyzésekből bontja ki a nagy ívű mesét, mely ezúttal a Thököly-Rákóczi felkelések határolta időben játszódik. Bár nem ütközetekről, győzelmes, vagy éppen vesztes csatákról szól, méltán tekinthetjük történelmi regénynek abban az értelemben, hogy rengete

2/9789632277745.jpg

Egy a ráadás

Szerző: Lackfi János

Létezik-e olyan ország, ahol kolbászból van a kolbász? Ami konfekcióméret, mégsem töri a bütykömet? Amit bárki megengedhet magának? Ami még a csapból is folyik? Ami fel van virágozva, de nem rézágyú, nem is vízágyú? Ami ha még egyszer azt üzeni, mindnyájunknak el kell menni? Ahol mindaz, amit mondok, nem használható fel ellenem? Ah

2/9789632446387.jpg

Felperzselt ország

Szerző: Ungvári Tamás

Ungvári enciklopédiáinak rajongói most a mesterművet tarthatják kezükben: saját történelmünkről, a megszenvedett igazságról. A történelmi kaleidoszkópban a II. világháború végének „ébredését” idézi meg. Azt, amikor az írók élményeiket ostromnaplóban rögzítik, mások meg türelmetlen utópiákat szőnek…

2/9789632936413.jpg

Magányos farkas

Szerző: Jodi Picoult

A tizenhét éves Cara és neves farkasszakértő édesapja autóbalesetet szenved. A férfi kómába esik, a család élete örökre megváltozik. A fekete bárányként kezelt Edward is kénytelen hazatérni önkéntes száműzetéséből, hogy egyedüli nagykorú családtagként rendezze apja hátrahagyott ügyeit. A volt feleség időközben új család

4/9789634053859.jpg

Az elfeledettek

Szerző: David Baldacci

John Puller újra akcióban.Ha a nemzetet fenyegető legsúlyosabb bűntényeket kell kinyomozni, őt hívják: John Pullert, aki az amerikai hadsereg különleges ügynökeként a legjobb a maga nemében. Most is új megbízást kap, talán minden eddiginél különlegesebbet, mert ez egyben személyes ügy: nagynénjét holtan találták a floridai Paradis

1/9789631429848.jpg

Függő

Szerző: Esterházy Péter

A Függő három fiú és egy lány szerelmi története – kamaszkoruk legszebb nyara –, és egy házasságé. Valamint egy kordnadrágé, egy úgynevezett nyaralónadrágé, míg beköszönt az ősz. Regény, és a Bevezetés a szépirodalomba első darabja.1981-ben jelent meg először, és most újra önálló életre kel.

5/9786155331541.jpg

Hallgasd a szél dalát! - flipper, 1973

Szerző: Haruki Murakami

A két kisregény elbeszélője 1978 áprilisában egy derűs nap délutánján épp baseballmeccset nézett a tokiói Dzsingú stadionban, amikor a pillanat hatása alatt megérett benne az elhatározás, hogy regényíró lesz. Így is lett, eljött az ideje, hogy elmesélje egy régi nyár végének történetét. Saját történetét a 21 éves, nevesinc

1/9789631435559.jpg

A szerelem története - új, filmes

Szerző: Nicole Krauss

Egy rég elvesztettnek hitt könyv előkerül, hogy titokzatos módon összekapcsolja egy öregember és egy tizenéves kislány sorsát. Leo hetven évvel ezelőtt egy lengyel kisvárosban beleszeretett egy lányba és megírta A szerelem történetét. A háborús időket túlélő könyv mesés helyzeteket, nagy szerelmeket idézett elő, s főhőséről

1/9789631435474.jpg

Sinistra körzet (5. kiadás 2017)

Szerző: Bodor Ádám

Az immár klasszikus regény vagy novellafüzér (a műfaji határok a Sinistra körzet esetében is elmosódnak), amelyet Bodor egyik fő műveként tart számon az irodalomtörténet, épp negyedszázada, 1992-ben jelent meg először. Az egyszerre ismerős és holdbéli tájnak ható hegyvidéki terepen kirajzolódó történet a totalitárius rendszer m

3/9789633995563.jpg

Be with me - légy mellettem - fűzött

Szerző: Jennifer l. Armentrout

"Teresa Hamilton hihetetlenül kemény éven van túl: halálosan beleszeretett a bátyja legjobb barátjába, aki viszont az első, csodálatos, bódító, életmegváltó csók óta egy árva szót sem szólt hozzá; sikerült véget vetnie egy rettenetesen rossz kapcsolatnak; most pedig olyan sérüléssel küzd, ami talán a táncosi karrierje végét je

4/9789634051619.jpg

A marslakó lánya

Szerző: Marina Von Neumann Whitman

Neumann János, a modern matematika géniusza, Kemény Jánossal, Szilárd Leóval, Teller Edével, Wigner Jenővel együtt a legendás ?marslakók? közé tartozott. A számítástechnika és a játékelmélet terén elért eredményeivel forradalmasította a XX. század tudományos-technikai fejlődését, s tudós létére politikai szerepet is vállalt,

Regények

Szépirodalmi könyvek, regények, antalógiák, elbeszélések, regények.