BOOKS: 12838
5/9786155522888.jpg

Vesalius titka

Szerző: Jordi Llobregat

Barcelona, 1888 májusa. Alig néhány héttel az ország első világkiállításának megnyitója előtt több fiatal lány borzalmasan megcsonkított holttestére bukkannak. Sebeik egy feledés homályába merült, régi átkot idéznek.A könyörtelen gyilkos utáni hajszába három civil is belekeveredik. Daniel Amat, az Oxfordban élő fiatal tanár, a

2/9789632276922.jpg

Az ártatlanság múzeuma

Szerző: Orhan Pamuk

„Az élvezet, amelyet gyermekes szája, telt ajkai és vággyal teli, játékos nyelve szereztek, egészen megzavartak, s egy sor új gondolatot szültek. […] Mindazok, akikké váltam, amíg csókoltam, és mindazok a Füsunok, akik megelevenedtek bennem, miközben engem csókolt, egymásba gabalyodva növelték a gyönyört. Éreztem, hogy ezek az első, ..

2/9789632278780.jpg

Hollywood

Szerző: Charles Bukowski

„Aztán eljött a nagy pillanat. Rátettem az írógépet az asztalra, befűztem a papírt, és gépelni kezdtem. Működött az írógép. És rengeteg hely volt még a hamutartónak, a rádiónak és az üvegnek. Ne hagyják, hogy bárki is mást mondjon. Az élet 65 évesen kezdődik” – írja Charles Bukowski Hollywood című regényében, mely eredeti

3/9789633108505.jpg

Múzsa

Szerző: Jessie Burton

London, 1967. A trinidadi Odelle állást kap az előkelő Skelton galériában. Egy nap felbukkan a varázslatos tehetségű spanyol festő, Isaac Robles egy addig ismeretlen korai műve, amit a galéria kiállításon akar bemutatni. Odelle-nek feltűnik, milyen különös hatást gyakorol a kép főnökére és pártfogójára, Marjorie Quickre, és a lá

2/9789632446493.jpg

Kalak

Szerző: Kim Leine

Élet és irodalom különbözőségével mindenki tisztában van. Habár, természetesen, ismerünk regényes életeket, valamint életregényeket is. Kim Leine műve nem a különbözőség jegyében fogant. Élete és szavai egységben állnak. Ha nem volna ennyire regényes – regényszerű –, amit ír, akár memoárnak is tekinthetnénk e művet. Csal

2/9789632446622.jpg

Doppler hazatér - avagy a világ vége, ahogyan ismertük

Szerző: Erlend Loe

"Doppler, a lázadó norvég antihős végül hazatér, de az érkezés nem bizonyul felhőtlennek. Azt kell tapasztalnia, hogy a világnak – legalábbis ahogy eddig ismerte – mára vége. A visszailleszkedés is van akkora kihívás, mint az elmúlt évek kalandjai. Félszeg próbálkozásai során bepillantást nyerhetünk a oslói kertvárosok tunya jó

5/9786155724114.jpg

és véget ér a magány

Szerző: Benedict Wells

A szerető családban növekvő Liz, Marty és Jules élete tragikus hirtelenséggel megváltozik. A testvérek intézetbe kerülnek, ahol eltávolodnak egymástól. Liz és Marty a maga módján alkalmazkodik az új környezethez, Jules, a történet elbeszélője azonban magába zárkózik. Egyedül a még nála is magányosabb Alvával köt barátságot,

5/9786155584312.jpg

Felejtett álom

Szerző: Patrick Modiano

Párizs, hatvanas évek. A történet narrátora, egy húsz év körüli fiatalember, aki régi könyvekkel házal, eseménytelen, sivár hétköznapjait éli a téli, borongós Quartier Latinben. Egy napon furcsa párral hozza össze a véletlen. Van Beverék Párizs környéki kaszinókban játszanak, kis tétekben, a nyereményekből élnek. Lepusztult, o

5/9786155609985.jpg

A papagájos ablak

Szerző: Mörk Leonóra

„Te olyan megszökős vagy?” – kérdezte egyszer a barátnőm, és én bólogattam: igen, én megszökős vagyok, csak néha elfelejtkezem róla. Gyerekkoromban rendszeresen leléptem az iskolai táborokból, a szüleim már nem is csodálkoztak, amikor váratlanul megjelentem az ajtóban. Felnőttként ugyanígy hagytam magam mögött méltatlan szituác

2/9789632277165.jpg

Ponyva

Szerző: Charles Bukowski

Charles Bukowski, az amerikai irodalom „mocskos öregembere”, fenegyereke, kultuszfigurája, ebben az utolsó, már halála után megjelent könyvében sem tagadja meg önmagát: Nicky Belane-t, Los Angeles „legjobb magándetektívét”, aki önmagán kívül csak a piát szereti igazán, különös ügyfelek keresik fel – még különösebb megbízások

2/9789632447223.jpg

Az álomvadász

Szerző: Száraz Miklós György

"Az álmok világa csodálatos – vagy épp ijesztő? Száraz Miklós Györgyöt mindig is vonzotta a misztikum, műveiben gyakorta merítkezett a tudatalattiba, s izgatta az álmok által hordozott üzenet. Legfrissebb kisregényét pedig teljesen ennek szentelte. A több szálon és több idősíkon futó cselekményt végig áthatja egyfajta lebegő-köd

3/9789633552896.jpg

Egy egész élet

Szerző: Robert Seethaler

Andreas egész életét az osztrák Alpokban éli le, ahova 4 éves korában, édesanyja halála után kerül. Szűkszavú, nehezen megnyíló különc, akinek nehezére esik megfogalmaznia érzéseit, ezért, amikor beleszeret Marie-ba, munkatársait kéri meg arra, hogy lobogó tüzekkel kiírják a szemközti hegy oldalára: „Neked, Marie!”. Amikor nem

2/9789632617763.jpg

Negyven ősz

Szerző: Nina Willner

A könyv egy keletnémet család megindító története: a világháborútól kezdve a vasfüggöny (és a berlini fal) leomlásáig kísérhetjük végig a sokgyerekes pedagóguscsalád viszontagságos sorsát. A mesélő nem akárki: egyrészt a család Nyugatra szökött gyermekének Amerikában született lánya, másrészt az első amerikai nő, akibő

5/9786155332982.jpg

Darabont - hírszerző voltam budapesten

Szerző: Mihail Kamjanyicin

Kulcsár István, alias Mihail Kamjanyicin ál-tényregénye feltehetően a legnagyobb és legsikeresebb bravúr a magyar irodalomban azóta, hogy Esterházy Péter 1987-ben Csokonai Lili néven megírta a Tizenhét hattyúkat. A szovjet hírszerzés Darabont fedőnevű ügynöke 1942-től rádión jelenti Moszkvának a magyar politikai és katonai vezetés

4/9789634056775.jpg

A mágikus gondolatok éve

Szerző: Joan Didion

Joan Didion évtizedek óta a Nobel-díj várományosa, minden egyes új regényének megjelenése esemény, a tényirodalom körébe tartozó könyvei pedig az ezredvégi amerikai műveltség csúcsteljesítményei. Didion egész életét meghatározta házassága, amelytől ebben a drámai kötetben búcsúzik el. A mágikus gondolatok éve a férje halál

4/9789634056898.jpg

Zsidók és szavak

Szerző: Ámosz - oz-salzberger Oz

Miért olyan fontos a zsidóknak a szó? Zsidók és szavak viszonyáról szól Amos Oz, a világhírű izraeli író és Fania Oz-Salzberger, az ismert történész ?négykezes? könyve, mely e viszony leírásához a zsidó nép egész történetét segítségül hívja. Anekdotázókedv és tudomány, csevegő stílus és szabatos érvelés keveredik apa

Regények

Szépirodalmi könyvek, novellák, elbeszélések