BOOKS: 12838
1/9789631435269.jpg

Növényolimpia

Szerző: Szijj Ferenc

Növényolimpiát rendeznek Magyarországon, de az is lehet, hogy időközben lefújták – erről különböző emberek különbözőképp vélekednek ebben a könyvben, amelynek névtelen főhőse gyanús üzelmekbe keveredik a temetőben, miközben csak egyik ismerősének próbál segíteni egy újratemetés ügyében. A gyanús üzelmek egyike kifejezet

1/9789631434361.jpg

Törésteszt

Szerző: Szabó T. Anna

"Fejben dől el, de kinek a fejében? Meghaladni önmagunkat, kilépni, kinyúlni, elérni, húzz bele, a mi lányunk az ott az elején, igen, szinte ott van már, miénk a győzelem, de kié?" Mi minden fér egy kapcsolatba? Mit lehet kibírni, hogy lehet kibírni, ki győz le kit? Lehet-e birtokolni valakit anélkül, hogy megtörjön, vagy beletörődjön ..

6/9789636439187.jpg

A hét nővér -

Szerző: Lucinda Riley

Maia és húgai a nevelőapjuk halála után összegyűlnek a Genfi-tó partján álló gyermekkori otthonukban. Pa Salt, a különc milliárdos mindannyiukat kisgyermek korukban fogadta örökbe, így semmit sem tudnak a vér szerinti szüleikről. Az apjuk végrendelete azonban arra ösztönzi őket, hogy derítsék ki, honnan származnak. Egy-egy titokzat

1/9789631434149.jpg

Megint hazavárunk

Szerző: Kun árpád

2006 októberében egy négytagú család útra kel, hogy egy rozoga Suzukin átszelje Európát: elhagyja Magyarországot, és otthont találjon a „boldog északon”.Kun Árpád új regényének főszereplő elbeszélőjét rafinált módon Kun Árpádnak hívják. Mégsem életrajzot, hanem igazi szépirodalmat tart a kezében az olvasó. Bár a regény l

2/9789632674544.jpg

A régi ház - fűzött

Szerző: Tormay Cécile

A biedermeier Pest ködös-párás Duna-parti világából rejtélyesen dereng föl a messzi földről érkezett Ulwing Kristóf építőmester hatalmas háza, ahol három generáció élete tárul elénk: a nagy gazdagságot szerző, kemény és elszánt építőmesteré, a vagyonnal és az érzelmeivel egyaránt takarékos fiú, János Hubert sorsa, valami

5/9786155609909.jpg

Mire leszáll az éj

Szerző: Michael Cunningham

Peter és Rebecca Harris középkorú New York-i házaspár, akik látszólag mindent elértek az életben, amit csak el lehet érni. Szakmai karrierjük csúcsán vannak – Peter műkereskedő, Rebecca egy képzőművészeti magazin szerkesztője –, szeretik a hivatásukat, amely érdekesebbnél érdekesebb emberekkel hozza össze őket. Partiról partira, ..

1/9789631434408.jpg

Lila

Szerző: Marilynne Robinson

Lila Dahlt egy kérdés foglalkoztatja: miért történnek a dolgok úgy, ahogy történnek? Lila nem ismeri a szüleit, egy Doll nevű nő neveli fel, aki valószínűleg elrabolta őt a családjától. Később egy bordélyházba kerül, de onnan is el tud szabadulni: a magányt találja a túlélés egyedüli lehetőségének. Egy nap egy Gilead nevű vá

6/9789636439170.jpg

Telihold

Szerző: Lacey Baker

Parker Cantrell, a jóképű, futó kalandjairól hírhedt baltimore-i nyomozó a nagyanyja halála után visszatér Sweetlandbe, a szülővárosába. Eltelik egy hét, eltelik kettő, és neki nem igazán akaródzik folytatnia megszokott életét; tovább marad, mintha nem csak szomorú kötelességének tenne eleget. Mi állhat a döntése hátterében? T

5/9786155684012.jpg

ébredéseim

Szerző: Nagy Judit

1.Judit élete álomszerűen indult: fiatalon a televíziózás pörgős világába került, majd férjhez ment nagy szerelméhez. Azonban alighogy szép és egészséges kislányát karjaiba vette, egy pillanat alatt elsötétült minden. Több mint egy nappal a szülés után tért csak magához. Születés- és halálélmény, felkészülés és felkész

6/9789636439156.jpg

álmok szárnyán -

Szerző: Elizabeth Berg

George Sand. Egy kivételes írónő – egy asszony, aki a kapcsolataiban kereste a vágyva vágyott teljességet, amelyet talán sosem sikerült megtalálnia. Szoros barátságot ápolt Gustave Flaubert-rel, Liszt Ferenccel, szeretői között tudhattaAlfred de Musset-t és Frédéric Chopint is. Az első női bestsellerszerző, akinek megadatott, hogy meg

2/9789632279152.jpg

Ember és kutya - helikon zsebkönyvek

Szerző: Konrad Lorenz

Lorenznek rengeteg kutyája volt, és szinte mindent tudott ezekről az állatokról, számos megfigyelését csak manapság, bonyolult kísérletekkel tudjuk tudományosan is igazolni. Neki tűnt fel az is, hogy a kutyák sokszor a majmokat is felülmúlják az emberhez kapcsolódó szociális tulajdonságaikban. Ő már sejtette, hogy a kutyák „szőrös

4/9789634380092.jpg

Az én francia családom

Szerző: Samantha VÉrant

Vegyünk egy francia férfit két kamaszkorú gyerekkel, adjunk hozzá egy amerikai lányt, rázzuk jól össze, és voila! Az eredmény egy francia-amerikai család, amelyet a szeretet, a kommunikáció és a jó étel tart össze. Samantha alig várja, hogy Franciaországban új életet kezdjen újdonsült francia férjével és annak két gyerekével. Ám ..

8/9789638870124.jpg

öt torony - regényes krónika

Szerző: P. Horváth Tamás

Az Öt torony címet viselő könyv a szinte elfelejtett 1918-as Szerb megszállással kezdődik és a gyalázatos államosítással ér véget, miközben veszélybe kerül az eozin titka is.A regény irodalmi értékei mellett rengeteg helytörténeti, gasztronómiai és ipartörténeti érdekességet is kínál. Megismerkedhetünk a korszak jelentős pécs

6/9789636356019.jpg

A figaro-gyilkosságok

Szerző: Laura Lebow

1786-ban Bécsben, II. József császár uralkodásának csúcsán Lorenzo da Ponte, az udvari költő egyben az opera librettistája is. Ez a magas pozíció nem jár együtt kiemelkedő jövedelemmel, és az operavilág végeérhetetlen intrikáitól sem mentesít. Épp ellenkezőleg! Da Ponte egy reggel beugrik a borbélyához, akit épp akkor tartóztatn

2/9789632931371.jpg

A török brigadéros - a kizil elma háremének titka első rész

Szerző: Szőcs Henriette

Abdurrahman pasa háreméből időről időre eltűnnek a lányok. Egyre többször jelenik meg a füvesasszony, ami soha nem jelent jót. De vajon mit nem szabad megtudni a hatúnnak? Ki kapja a selyemzsinórt? Hogy boldogul a hárem nyugalmát és biztonságát ismerő Aisa szabad nőként? Hogy kerül Batthyány Ádám gróf egy hamvas ifjú hölgy hál

4/9789634055112.jpg

Ne engedj el...

Szerző: Kazuo Ishiguro

Különös körülmények között nevelkednek a világtól elzárt magániskola, Hailsham növendékei. Noha minden szempontból kitűnő nevelést kapnak, tanáraik mintha egyszerre tartanának tőlük és szánnák őket. A diákok megtanulják, hogy különlegesnek számítanak, és hogy kiváló egészségük megőrzése nem csupán önmaguk érdeke, ha

Regények

Szépirodalmi könyvek, novellák, elbeszélések