BOOKS: 12838
4/9789634052371.jpg

A bölcsesség útja

Szerző: Bucay, Jorge

Jorge Bucay argentin pszichológus könyveiből emberek százezrei merítenek erőt és bölcsességet életproblémáik megoldásához. Az ötrészesre tervezett Camino-sorozat az önismeret útján kíséri végig az olvasót. Eddig megjelent kötetei: Az autodependencia útja, A találkozás útja, A könnyek útja és A boldogság útja.

2/9789632935119.jpg

Kávéházi pillanatok

Szerző: Maros András

Aki régóta jár kávéházba, a legtávolabbi asztaloknál folyó beszélgetéseket is meghallja, sőt azt is meglátja, amit nem is lát. Kifejlődött a kávéházi pillanatok iránti érzékenysége, érzi a történeteket, és ha ez a személy éppenséggel író (történetesen Maros András), fel (le) is jegyzi őket. Egész nap a kis, kerek asztaln

2/9789632445946.jpg

101 reykjavík

Szerző: Helgason, Hallgrímur

"Hylnur Bjorn harmincévesen még mindig az anyjával lakik, idejét főleg internetezéssel tölti. Békés mindennapjai azonban egy csapásra felbolydulnak: kiderül, hogy teherbe ejtette alkalmi szexpartnerét, és megtudja, hogy a nő, akibe szerelmes, nem más, mint az anyja leszbikus szeretője, aki ráadásul készül hozzájuk költözni…Hallgrímur ..

5/9786155513473.jpg

Hattyúember és berberkirály

Szerző: Dr. Horváth Putyi

Horváth Putyi „Egy utolsó mohikán a nyolcvanas évek underground-jából, aki még tud és mer a régi módon élni és filmezni.” írták róla 2005-ben. Mire ő így válaszolt: „Akkor az ivás életforma volt. Mindenki ivott, a segédmunkástól a párttitkárig. Ittunk a munkahelyünkön és a szabad időnkben. Pótcselekvés volt, mert igazából

3/9789633021569.jpg

1526: a végzetes mohácsi úttévesztés

Szerző: Cey-bert Róbert Gyula

Személyes előhang: A könyv a csaldiráni csatával indul; a török győzelem Kelet felől biztosítja a birodalmat. A félholddals lobogó indulhat Európa, a mediteráneum felé felé. Az oszmánoknál végleg elhalványult a több mint száz év előtti angorai ütközet keserű emléke, amikor Timur Lenk megsemmisítette Yildirim Bajasid szultán sere

4/9789634050520.jpg

Óriások útja

Szerző: Dugain, Marc

A hazájában rendkívül sikeres francia író, Marc Dugain új regénye valós eseményeken alapul. A főhős, Al Kenner alakját egy amerikai sorozatgyilkos, az 1948-ban született Ed Kemper figurája ihlette. A cselekmény nagy vonalakban követi az 1960-as évek botránykrónikáiból ismert történetet, melyet azóta több könyvben és filmben is fel

5/9786155359163.jpg

Vadmalac és a kitartott magas cé

Szerző: Gergely Tamás

"Itt ez a Vadmalac, jó egy lábnyira, csülöknyire a nyers, fortyogó valóság fölött, olykor ki se látszik a kérdések sűrűjéből. Merthogy hol nyíltan, hol színleg burkoltan minduntalan rákérdez valamire. Ha netán válaszol, akkor is." (Németi Rudolf)

3/9789633106822.jpg

Buddhizmus hétfőtől péntekig

Szerző: Szabó Evu

Állj meg egy pillanatra! Irányítsd elméd figyelmét a belső hangomra.Persze ne akarj válaszokat megtudni, csak arra figyelj, ahogy a csendem beszél hozzád. Lélegezz! Alkosstudatoddal egy kelyhet, és fogd fel benne a bölcseletet: amikor körülötted már mindenki seggarc, akkor légyhálás azért, hogy te nem vagy az.Ugye máris jobban érzed mag

3/9789633106044.jpg

Paraszttartók kézikönyve

Szerző: Márkus András

A földesúr ebben a könyvecskében osztja meg parasztjai kapcsán felgyülemlett tapasztalatait a világgal. Aszerző csupa húsba vágó témát érint: hogyan kell táplálni, tanítani, fenyíteni a parasztot, hogy az leginkább abirodalom hasznára váljék? Milyen képet alakítsunk ki magunkról parasztjainkban? Hogyan pároztassukőket?A fiatal szer

2/9789632672724.jpg

Szent lászló - a korona ára

Szerző: Benkő László

Salamon tanácsnokaiban lassan felmerül a hercegek elleni merénylet, valamint a végső leszámolást célzó agresszív katonai fellépés gondolata. A Tiszánál, az akkoriban Kemejnek hívott területen kerül sor az első ütközetre, majd elkövetkezik 1074 márciusának közepe, a véres leszámolás.Vajon béke köszönt-e a mogyoródi ütközet ut

3/9789633107041.jpg

A legkisebb jégkorszak

Szerző: Térey János

Befagy a Duna, és megnyílik a síparadicsom a Svábhegyen.2019-et írunk, Európát és benne Magyarországot az izlandi vulkánok heves aktivitása nyománbekövetkező globális lehűlés keríti hatalmába. Mátrai Ágoston, a Protokoll immár révbe értfőszereplője konzulként dolgozik Reykjavíkban, ám amikor a mindent beborító hamufelhő miatte

5/9786155334191.jpg

Egy jóravaló ház

Szerző: Leary, Timothy

Egyszer volt hol nem volt, az üveghegyen túl, az italok óceánján innen volt egyszer egy képzeletbeli kisváros, valahol Amerikában egy álomszép tengerparti gazdagok által lakta vidéken.Így is kezdődhetne ez a történet, ám ez egy komoly embermese egy alkoholistáról. és ahogy a fejezetekbe egyre jobban belemerülünk, tabumentesen feltáruln

1/9789631432831.jpg

Bokáig pezsgőben - tények és tanúk (hangos memoár)

Szerző: Réz Pál

Valódi irodalmi csemege Réz Pál és Parti Nagy Lajos könyve, a Bokáig pezsgőben. Az idén 85 éves Réz Pál 1952-től volt a Szépirodalmi Könyvkiadó szerkesztője, majd 25 éven át a Holmi folyóirat főszerkesztője. A Bokáig pezsgőben nem egyszerű élet- és pályarajz, hanem sok anekdotával fűszerezett beszámoló a kortársakról: írókr

6/9789636763251.jpg

Sutting ezredes tündöklése

Szerző: Mészöly Miklós

Az életműsorozat 11. kötetébe a szerző öt terjedelmesebb novellát és kisregényt -- Sutting ezredes tündöklése, A kitelepítő osztagnál, Ami jön, Lesiklás, Nem felelt meg neki -- és egy verset válogatott egybe középső korszakából, a hetvenes-nyolcvanas évekből. Az összeállítás egy kísérletező és termékeny periódust jelenít

nopic.jpg6/9789636761998.jpg

Spirituoso

Szerző: Balla Zsófia

A költő válogatott versei magyar, német, angol és francia nyelven.

6/9789636762865.jpg

Kicsit majd kevesebbet járkálok

Szerző: Kukorelly Endre

`Az irodalomhoz nem kis pofa kell. Úgy látszik, mégis van hozzá pofám.`Kukorelly Endre lírája kezdettől fogva kerüli a nagy szavakat. Vagy legalábbis olyan új költői nyelv kialakítására törekszik, amely folyamatosan lebontja az irodalom régi beszédformáit, hogy ezek áthelyezésével és újraértelmezésével kimondhatóvá váljanak az

Regények

Szépirodalmi könyvek, novellák, elbeszélések