BOOKS: 12838
4/9789634974499.jpg

Sherlock holmes - lélekdoboz - fűzött

Szerző: George Mann

1915 nyarán, miközben ellenséges zeppelinek támadják Londont, néhány befolyásos britszemélyiség furcsa módon leli halálát. Az egyik parlamenti képviselő a németek mellett tartbeszédet, majd meztelenre vetkőzve a Temzébe veti magát. Egy tekintélyes katonai tanácsadóamellett érvel, hogy Nagy-Britannia hódoljon be a császárnak, ezutá

5/9786155641152.jpg

Megérkezés totoposzba

Szerző: Pruzsinszky Sándor

„Nem vádolhatják semmivel – tehát nem is bocsátanak meg neki.” Ezzel a talányos premisszával összegezi Pruzsinszky Sándor Bessenyei György, „a bihari remete” haláláról szóló drámájának végkifejletét, mely a mottója lehetne a kötet valamennyi darabjának. Mind az öt – a kort és a szereplők társadalmi helyzetét tekintve különb

5/9786155618178.jpg

Mindig más - ükh 2018

Szerző: Jenei Gyula

Lesz. Mint amikor visszakeresnénk egy-egy jelenetet a hosszú-hosszú felvételen, de találomra soha nem tudunk a szükséges ponton megállni. Mindig hátrább futunk, s aztán türelmesen követnünk kell, hogyan is alakult valami a múltban, ami még csupán lesz.Jenei Gyula könyvet írt a visszakereső emberről. Versfüzérben beszél egy gyerekkorr

5/9786155729218.jpg

Rozsé kalandjai

Szerző: Szabó R. Ádám

Főhősünk, mielőtt eldöntötte volna, hogy detektív szeretne lenni vagy inkább író, meg szeretett volna inni egy vagy két pohár bort, csak nem tudta, hogy vörös vagy fehér legyen, ezért egy kis tépelődés után átnyújtotta névjegyét a pincérnek, aki rögtön kitalálta, mit óhajt a vendég: Rozsé, természetesen. Kalandnak ez talán ke

5/9786155662478.jpg

Konzílium az őserdőben

Szerző: Rejtő Jenő

Rejtő Jenő 1941 táján írhatta életművének eme kevéssé ismert darabját. Az Afrikában játszódó kisregény főhőse egy orvos-kalandor: az abszurdba hajló alaphelyzet, illetve Morbicer és a bennszülöttek kulturális különbségei számos komikus helyzetet eredményeznek. Az elbeszélés azonban jóval mélyebb üzenetet is hordoz: a humoron

1/9789631436136.jpg

életre kelni

Szerző: Anna Gavalda

A népszerű francia szerző könyveit olvasni mindig eleven élmény. Új kötete sorsfordító találkozásokról szól: olyan találkozásokról, amelyek képesek megváltoztatni szereplőik életét, vagy legalább újraértelmezni viszonyaikat. A barátság, a figyelem, a másik történetének megismerése képes lehet feltörni a magány páncélját. ..

1/9789631435191.jpg

Kőbéka

Szerző: Spiró György

Legyen a címe „Kálmánka”? De ki ez a Kálmánka? Legyen „Kálmán vitéz”? Van benne valami, csak éppen Kálmánka nem vitézkedik, bár kitüntetik érte.Legyen a címe „Lipót”? Megtévesztő, mert csak a negyede játszódik a Lipótmezőn, az elmegyógyintézetben.Mit szólnának ahhoz, hogy „Záp”? Húznák az orrukat? A térképen nem talál

4/9789634520733.jpg

árnyéknővér

Szerző: Lucinda Riley

Astrope D’Apliese, azaz Csillag épp válaszúthoz ér, amikor a nevelőapja haláláról értesül. A nővéreivel a Genfi-tó partján magasodó, gyermekkori otthonukba gyűlnek össze, hogy megemlékezzenek szeretett apjukról, és meghallgassák a végrendeletét. A különc milliárdos, Pa Salt mindnyájuknak egy különleges tárgyat meg egy levelet h

0/9786150016511.jpg

Virágok esztendeje

Szerző: Voloncs Attila

„Igaz, ami igaz, nem lehet tudni, hogy mit mondanak majd erről a korról a jövő történészei. De azt hiszem, megismertem az utóbbi időben a világot annyira, hogy ezt mondhassam: azt fogják mondani, amit az éppen hatalmon levő vezetők diktálnak majd nekik”– írja grandiózus nagyregényében Voloncs Attila. Bár a fiatalság nem érdem, és ne

2/9789632934761.jpg

Mások álma

Szerző: Donáth Mirjam

„A legnagyobb veszedelemben is mindig lesznek fák, amelyeket nem lehet átültetni. Én ilyen fáktól származom.”Donáth Mirjamot felvették New York legjobb egyetemére, azután évekig a legnagyobb nemzetközi hírügynökségnél dolgozott a Times Square-en, egy felhőkarcoló 19. emeletén. De nem volt boldog. Hét év után hazajött, és megírta

1/9789631437294.jpg

Az amcsalat hegység tiszta levegője

Szerző: Baróthy Zoltán

Baróthy Zoltán Az Amcsalat hegység tiszta levegője című novelláskötetében a főszereplők magányos és tanácstalan férfiak. Akár egy idegen tájon vánszorgó vonaton üldögélnek, akár egy vigasztalan pesti lakótelepen, egyformán ott él bennük a vágyakozás a máshol és a másik iránt. Mikor életük hétköznapi kereteit aztán szétf

6/9789636767723.jpg

Az út - fűzött

Szerző: Cormac Mccarthy

Az út, amit üszkös romok és rothadó tetemek szegélyeznek. Az út, amin éhes útonállók hordái és tébolyult koldusok portyáznak. A semmibe tart. Az út, amin egy apa és a fia halad...A fekete égből por és hamu hullik a hideg földre, a fény, az élet és az értelem kiveszett a világból. A fiú sosemvolt gyermekkorának játékait rejteget

2/9789632637976.jpg

Böszád márky gyilkosságai

Szerző: Orbán Károly

Miért írta meg a szerző e könyvet? Találgathatunk csupán. Annyit sugalmazhatok az olvasónak, hogy nem annyira komplikált a válasz, mint amennyire első olvasásra tűnhet. Ha elhagyja a „pöttyös” regények élvezetére vonatkozó fogyasztói szabályokat, rögtön közelebb kerül a megoldáshoz. Ha a józan ész segítségével szétszálazza a ..

5/9786155223143.jpg

Ellenszélben - vadállás, jelzőapport, kettős állás

Szerző: Bátori Szabolcs

Az író olyan egzotikus világba kalauzolja az olvasót, ahová nem kell kontinenseken át utazni. A belépéshez, ahogy a regény hőseinek is, elég egy magyar vizslát ajándékba kapni. Bianka, a pályakezdő vadgazdamérnöknő története során bepillanthatunk egy vadásztársaság mindennapjaiba, megismerünk hivatásos és sportvadászokat, vadőr

8/9786068861180.jpg

Fénylő magnóliák - avagy a látomások könyve

Szerző: Vári Attila

... felvetődik a legelemibb kérdés: vajon minden úgy történt, ahogy az úgynevezett szemtanúk látták, minden úgy alakult, ahogy sokszor – esetenként hallomások és legendák alapján Kleió, a történelem múzsája sugallatára – írásba foglalták a halhatatlanok?Nincs egyértelmű felelet, s a történelemnek, bármennyire is hangsúlyozzá

0/9789630990110.jpg

Sejk felesége vagyok

Szerző: Laila Shukri

"A lengyel Isabelle egy multinacionális cég képviseletében érkezik Dubajba. Megismerkedik egy dúsgazdag sejkkel, és bár családja és munkatársai óvják a házasságtól, ő mégis feleségül megy a szeretett férfihoz. Kapcsolatuk és közös életük mesébe illően indul, ám a fiatalasszony hamar megtapasztalja, hogy egy aranykalitka foglya le

Regények

Szépirodalmi könyvek, novellák, elbeszélések