BOOKS: 12838
5/9786155500688.jpg

Cérnapóráz

Szerző: Szávai Géza

A regény egyik „hőse” a Totya nevű kutya. A rövid életű tacskó körül örvénylő történetek szálain gyerekek, nők „és más kiszolgáltatottak” egymást keresztező – és meghatározó – életútjai tárulnak elénk. Felkavaró, amit a tízesztendős fiúnak, Kotzka Lajoskának el kell viselnie. Az is, amit a megrettent gyerek kétségbee

5/9786155584503.jpg

Elég az hozzá

Szerző: Bankó-erdősi Viktória

Szokatlan szerkezetű, filmszerű családregény, egy képalkotásban erős múltidézés. Kísérlet arra, hogy elvesztett szeretteink történeteit, mindazt, ami után csak látszólag értéktelen és semmitmondó tárgyak maradnak fenn, elmeséljük, és újra átélhetővé tegyük.Sokat bántják a nosztalgiát, kinevetik, megcsúfolják. Pedig nosztal

6/9786156122407.jpg

Holdpalota

Szerző: Auster, Paul

Marco Stanley Fogg keresi önmagát, a helyét a világban.Apját nem ismerte, anyját korán elveszítette. Miután egyetlen élő rokona meghal, Fogg elveszíti a lába alól a talajt.Az 1960-as években járunk, Amerikában.Foggot az fenyegeti, hogy besorozhatják a vietnámi háborúba.Elfogy a pénze, az utcára kerül, kisujját sem mozdítja saját é

5/9789635442072.jpg

Zsákutca két irányból - köszönjük neked kondukátor!

Szerző: Kőrössy P. József

A sorstörő, vagy éppen sorsokat felemelő történetek sohasem érnek véget a diktatúra bukásával, a kor (test)szagát, a leheletét érezzük, a túlélés csodáját látjuk gyermekeink mosolyában is.Évekig, csaknem tíz éven keresztül készültek ezek az olykor tragikus, máskor humoros, vidám, de leginkább tragikomikus történetek, amelyek

5/9789635442089.jpg

Az ember tragédiája 2.0

Szerző: Darvasi László - Márton László

Madách Imre drámai költeményét Az ember tragédiája 1. címmel 2018 decemberében mutatta be a székesfehérvári Vörösmarty Színház, négy rendező közös alkotásaként. Őket már akkor megkísértette a gondolat, hogy milyen érdekes volna folytatni Ádám és Éva történetét. Vajon merre és hogyan vezette az embert a huszadik század, és ..

2/9789632931678.jpg

Anjouk ii. - lángmarta dél

Szerző: Szabolcs, Bíró

1322. Miután Anjou Károly egy minden addiginál hatalmasabb sereggel meghódította a Felvidéket, és az utolsó erdélyi vár ellenállását is megtörte, még mindig nem kezdheti meg a nyugodt birodalomépítést. Az ország déli részén a Subicsok törnek borsotaz orra alá, így a királynak a tengermellék felé kell fordítania tekintetét, és k

2/9789632639574.jpg

Havazás

Szerző: Walser, Robert

A nagy svájci író, Robert Walser (1878–1956) életműsorozatának jelen kötete az életmű két fontos kisprózai gyűjteményét tartalmazza (Nem, egészen más; Havazás). A két mű az 1910-es években jelent meg (az első, eredeti címén: Geschichten, 1914-ben; a második, Kleine Prosa címen, 1917-ben). Mindkettő az író tárcanovella-művész

2/9789632639567.jpg

Egyszer az időben

Szerző: Elmer István

Korszerűtlen írások olvashatók ebben a könyvben. Korunk embere mintha annyit sem hinne el, hogy élete romjain mindig kinyílik a virág. Egydimenziósnak, történet nélkülinek képzeli el az életét, vagy nem is képzeli el, hanem csak éli öntudatlanul, kimaradva saját sorsából. Közömbös, s ezt gondolja korszerű életszemléletnek. Ez a k

2/9789632639550.jpg

Az aranykapu kulcsai

Szerző: Kocsis István

Kocsis István drámái talán elsősorban annak köszönhetik sikerüket, hogy szerzőjük nagyon komolyan veszi a magyar színjátszás Aranykora legnagyobb egyénisége, Jászai Mari művészi hitvallásának a legfontosabb igazságait, azt elsősorban, amely arról szól, hogy a magyar színjátszásnak a régebbi korok magyar hagyományait méltóképpe

6/9786156182456.jpg

Vilma világgá megy

Szerző: Lawrence, Naomi

Vilma egy többé- kevésbé felvilágosult, idős hölgy, aki megelégeli, hogy 87 éves, ráncos, görbe és ráadásul kezd teljesen elhatalmasodni rajta a demencia- ezért elhatározza, hogy elegánsan kiszáll az élet nevű mókuskerékből, amíg még teheti. Titokban szökést tervez, amelyről naplót vezet- és ami egyáltalán nem alakul úgy, aho

1/9789631428728.jpg

Csak egy pestis

Szerző: Ulickaja, Ljudmila

Ljudmila Ulickaja harmincöt éves korában írt egy forgatókönyvet, amelyet egy forgatókönyvíró kurzus felvételijére szánt. A kurzuson végül nem vett részt, a szöveg pedig több mint negyven évvel később került elő, és nyert új aktualitást. Rudolf Ivanovics Majert felrendelik Moszkvába, hogy beszámoljon a pestisvakcina-kutatás eredm�

2/9789632939490.jpg

A pál utcai küldetés - mentsük meg ernőt!

Szerző: Nagy Ádám-trencsényi László-veszprémi At

Szerezzük vissza a Pál utcaiak zászlaját! Óvjuk meg a grundot! És mindenekelőtt: Mentsük meg Ernőt!Itt Te alakítod a történetet, Te választhatod meg az utad. Ebben az interaktív történetben Te döntheted el:ELMÉSZ-E A FÜVÉSZKERTBE? HA ELMÉSZ, EGYEDÜL TESZED-E, VAGY CSAPATBAN? AKARSZ-E A PÁL UTCAIAK VEZÉRE LENNI?ÁTÁLLSZ-E A VÖRÖSING

2/9789632939049.jpg

Nagymama vesztegzár alatt - a változás regénye

Szerző: Éva, Pataki

„– Tudod, olyan ez, mintha már odafentről nézném a gyerekeket, amikor a monitoron bámulom őket – mondta a telefonba a fiam felőli nagymama társam a karantén sokadik hetében, és éppígy éreztem én is. Pedig nagyon is éltünk, és nem győztünk csodálkozni azon, hogy a gyerekeink és az unokáink remekül vannak, nélkülünk is életképes

4/9789634795483.jpg

Hagakure - a szamurájok kódexe - helikon zsebkönyvek (új)

Szerző: Jamamoto, Cunetomo

"Minden reggel úgy gondolj magadra, mintha már halott lennél. Mindennap, reggel, nyugodt lelkiállapotban gondold azt, hogy halott vagy. Rendszeresen gondolkozz halálod különféle módjain, és képzeld el az utolsó percedet..."

7/9786067730296.jpg

Faludy györgy

Szerző: Csiszár Gábor

Faludy György úgy vált a magyar költészettörténet legendás alakjává, hogy kevés átfogó tanulmány íródott műveiről, életével kapcsolatos tudásunkat pedig leginkább a szerző önéletrajzi könyvei alakították. Csiszár Gábor monográfiája új alapokra helyezi a Faludy-kutatást: az élettörténet mítoszait korabeli dokumentumokkal, ..

1/9789631440188.jpg

Beláthatatlan táj

Szerző: Kiss Tibor Noé

Éjszakai fények az autópályán, csillagok az égbolton, villódzó tévékészülék, egy bárpult tükröződései – nyugtalanító, mozaikszerű képek adják a Beláthatatlan táj nyitányát. Egy huszonéves lány az autóbalesete után öntudatlan állapotba kerül, apja hol a betegágya mellett virraszt, hol a baleset nyomait kutatja. Az autópál

Regények

Szépirodalmi könyvek, novellák, elbeszélések

Könyvesbolt