
A századelő költészete
Ismerjük azt a jóleső érzést, amikor kezünkbe veszünk egy-egy szép kötetet, amelyben Ady Endre, Kosztolányi Dezső, Karinthy Frigyes, Babits Mihály és Tóth Árpád versei, novellái és a világról alkotott gondolatai mellett megismerhetünk más kiváló szerzőket is, és általuk felfedezhetjük a 20. század első néhány évtizedének magyar irodalmát. Mi, az utókor az ilyen antológiák segítségével ismerhetjük meg átfogóan egy korszak irodalmát, hogy aztán ki-ki a maga által választott költő vagy prózaíró műveivel húzódjon félre kedvenc olvasósarkába. Az év versei, Az év novellái és Az év esszéi antológiákat 2002 óta megjelentető Magyar Napló Kiadó kivételes és nagy ívű vállalkozásba fogott A századelő irodalma című trilógia kiadásával. Tizenhat év irodalmi terméséből, versekből, novellákból, esszékből válogatták ki a legjobbakat, hogy megismerhessük korunk magyar irodalmát. A három kötet együttesen közel négyszáz szerző írásait gyűjti egybe nagyon gondos szerkesztői munkát követően és nyújtja át h
Hasonló zenei kiadványok

A csábítás művészete
Előadó: Floarea Tutuianu
FLOAREA ŢUŢUIANU román költő és képzőművész, 1980 óta szerepelnek alkotásai jelentős romániai és külföldi kiállításokon, versekkel 1996-ban jelentkezett. Művészetéről ..

A visszaalvás művészete
Előadó: ágoston Tamás
Két ember járkál az elszenesedett fényben.Anya kezében légycsapó,apa kezében húsklopfoló.Hívogatnak.A szekrényben lapítoka színtelen ruhák bűzölgő rétegei alatt,Néma ..

Migrén - egy bűntudat története
Előadó: Gyurkovics Tamás
Gyurkovics Tamás a regény főhősét, Spielmann Ernőt arról a Spiegel Ernőről mintázta, akit 1944-ben ikertestvérével, Magdával együtt Munkácsról hurcoltak el AuschwitzBirkenauba. ..

Concrete - experimentális költészet 1980-2018
Előadó: Petőcz András
Petőcz András pályája kezdetén elsősorban mint experimentális alkotó volt ismert. A nyolcvanas években az irodalmi élet és az olvasók is a hazai avantgárd egyik vezéralakjaként ..

A repülés kezdetei
Előadó: ágoston Tamás
"Ágoston Tamásról keveset lehet tudni, rejtőzködő életet él, kerüli a nyilvánosságot, és rövid életrajzi adatokat közöl csak magáról (1985-ben született Mezőkövesden, ..

Kapcsolódás művészete
Előadó: Kálmán Gabriella
Nagyon fontos meghatározója életminőségednek, hogyan kapcsolódsz saját magadhoz, embertársaidhoz, környezetedhez. Az alapja saját magad megértése, elfogadása, és szeretete. ..

Tűzvészkert
Előadó: Al Berto
A posztmodern portugál költészet kultikus figurájának búcsúkötete egy felkavaró erejű életmű összegzésével szembesíti az olvasót. Al Berto a beat irodalom lázadásából ..

Mész
Előadó: Závada Péter
Závada Péter újabb költeményei a lélek napfoltjaira engednek rálátást. Azeltemethetetlen múlt, az árnyak között ólálkodó bűn, a be nem keríthető, fondorlatosvágy ..