
Floarea Tutuianu : A csábítás művészete
FLOAREA ŢUŢUIANU román költő és képzőművész, 1980 óta szerepelnek alkotásai jelentős romániai és külföldi kiállításokon, versekkel 1996-ban jelentkezett. Művészetéről azt tartja: költészetem legpregnánsabb eleme a magány.Jelen könyv a költő válogatásában, 2002-ben megjelent Arta seduc?iei című kötet szerkezethű magyar nyelvű fordítása, mely korábbi önálló könyveiből válogat.Fülem nem hallgat rám. Szemem azt lát amit elhiszNyelvem nem fogad szót. Ellenem dolgozik az időJön valaki fellapoz majd elmegy. Jön valaki másMegtapos majd várakozni kezd. A legutolsó érkezőegyben az első aki:Ujját nyelvemre teszi és kettéhasítLapról lapra: csakis elegáns vékony bokájú szavakSzínesben lát és minden mozog. Hagyjuk hogy elvigyen(A csábítás művészete, részlet)
Hasonló zenei kiadványok

A visszaalvás művészete
Előadó: ágoston Tamás
Két ember járkál az elszenesedett fényben.Anya kezében légycsapó,apa kezében húsklopfoló.Hívogatnak.A szekrényben lapítoka színtelen ruhák bűzölgő rétegei alatt,Néma ..

A századelő költészete
Ismerjük azt a jóleső érzést, amikor kezünkbe veszünk egy-egy szép kötetet, amelyben Ady Endre, Kosztolányi Dezső, Karinthy Frigyes, Babits Mihály és Tóth Árpád versei, ..

Kapcsolódás művészete
Előadó: Kálmán Gabriella
Nagyon fontos meghatározója életminőségednek, hogyan kapcsolódsz saját magadhoz, embertársaidhoz, környezetedhez. Az alapja saját magad megértése, elfogadása, és szeretete. ..

Sorsod művészete 4. - gérecz attila versei és utóélete
2016-ban emlékezünk meg Gérecz Attila hősi halálának évfordulója (1956. nov. 07.), mely egybeesik a magyar forradalom 60. évfordulójával. Olyanok szólaltak meg a Sorsod ..

Tűzvészkert
Előadó: Al Berto
A posztmodern portugál költészet kultikus figurájának búcsúkötete egy felkavaró erejű életmű összegzésével szembesíti az olvasót. Al Berto a beat irodalom lázadásából ..

Mész
Előadó: Závada Péter
Závada Péter újabb költeményei a lélek napfoltjaira engednek rálátást. Azeltemethetetlen múlt, az árnyak között ólálkodó bűn, a be nem keríthető, fondorlatosvágy ..

Minden után - művészeti kórtanok
Előadó: Papp Für János
A képzőművészet az árnyalatok és az arányok megtalálásáról szól, és erről szólnak Papp-Für János művészeti kórtanoknak elkeresztelt, sűrű versei is. Kényszeresség ..