BOOKS: 83
5/9789635584314.jpg

Egyéves bibliaolvasó vezérfonal

A Biblia sokak számára mindennapi olvasmány. De még többen vannak olyanok, akiknek még ismeretlen, idegen, és éppen ezért érthetetlen a Szentírás. Ez a kis füzet azt hivatott segíteni, hogy akár régi, akár új olvasók, minél többen kapjanak kedvet a Biblia olvasásához és megismeréséhez. Aki naponta képes 15-20 perc nyugalmat teremte

9/9789639858343.jpg

élet a himalája mestereivel - kötött

Szerző: Szvámí Ráma

„Kevés embernek adatik meg, hogy a szellemi megvilágosodás titokzatos útjára léphessen. Amikor Szvámí Ráma tudati és szellemi felfedezőútjának e beszámolóját olvassuk – melyet olykor egyedül, máskor tanítók, guruk és szellemi vezetők társaságában járt be a hideg, egekbe törő, erdővel borított Himalája hegyei között – min

5/9789635584321.jpg

Legyetek férfiak! - bibliai szövegválogatás -

Egyes férfiak hajlamosak azt gondolni, hogy mindent meg tudnak oldani csak azért, mert ők az „erősebbik nem”. Mások boldogtalanok, mert nem felelnek meg ennek az elvárásnak. Valójában azonban az erős férfi éppen annyira rászorul a tanításra, bátorításra, vigasztalásra, mint bárki más. A Biblia sok segítséget ad abban, hogyan legyünk ..

5/9789635040933.jpg

A hit jelentése - a vallás egy ateista szemszögéből

Szerző: Tim Crane

A szerző nem tudományos munkának szánta művét, nem nyújt új teológiai vagy empirikus felfedezéseket. Inkább gyakorlatias tanácsot ad ateisták számára, miként tudnák megérteni azokat, akik vallásos hittel élik a mindennapjaikat. Amikor Ferenc pápa 2015 januárjában a Fülöp-szigetekre látogatott, utolsó manilai miséje hat-hét milli

2/978963263885.jpg

Vallások a pogány bulgáriában

Szerző: Cvetelin Sztepanov

A magyarok korai történelméhez talán a bolgároké a leginkább hasonló. A sztyeppei lovasnomád honfoglalók és az új hazában talált népek találkozása révén hatalmas dél- és kelet-európai birodalom jött lére a kora középkorban. Az összefonódó kulturális, nyelvi és etnikai folyamatok vezettek el a vérzivataros török hódoltság f

2/9789632763286.jpg

A vallási élmény változatai

Szerző: William James

William James A vallási élmény változatai (Varieties of religious experience) a vallásfilozófia és pszichológia úttörő műve, amely Émile Durkheim és Max Weber művei mellé állítható, ugyanakkor olvasmányosabb, mivel több empirikus anyagot, esettanulmányt tartalmaz. James a pragmatizmus filozófiájának megfelelően értékeli a vallást

5/9786155797682.jpg

Adatok a samán vallás megismeréséhez

Szerző: Jankó János

A magyar néprajzi kutatásoknak fő törekvése az utolsó évtizedben oda irányult, hogy a magyarság őstörténetét mind jobban megvilágítsa. Ennek a törekvésnek kétségtelenül legérdekesebb része az, mely a magyarság ősi hitvilágáról akarja letépni az ismeretlenség leplét. De mily érdekes, épp oly nehéz is e feladat. Nyilvánvaló,

5/9786155797590.jpg

Mesetudomány és vallástörténet - mesék és mítoszok halálról és halhatatlanságról

Szerző: Honti János

Minden mese, minden mítosz, és általában minden mozzanata a költészetnek és a vallásoknak egy-egy valóság felismerése, egy-egy állásfoglalás a világgal és a világ nagy valóságaival szemben. Emberi állásfoglalás, ami ezért voltaképpen nem is szorul magyarázatra. Csak az szükséges, hogy meg tudjuk ismételni, vagyis hogy meg tudjuk

4/9789634144311.jpg

Népi vallás és mágia közép-kelet-európában – válogatott tanulmányok ii.kötet

Szerző: Pócs Éva

A kötet huszonnégy tanulmánya válogatás Pócs Éva 1992 és 2014 között publikált munkáiból. A szerző első, 2002-es gyűjteményes kötetéhez hasonlóan ebben is olyan tanulmányokat adott közre, amelyek mondanivalóját egészen vagy részben ma is érvényesnek tartja. Az írások a magyarság, valamint a szomszédos közép- és kelet-, dél

2/9789632449661.jpg

Löw immánuel válogatott művei i. - virág és vallás

Szerző: LÖw ImmÁnuel

Löw Immánuel (1854–1944) korának egyik legnagyobb tudósa volt: nemzetközi hírű orientalista, művelődéstörténeti író, vallástudós és botanikus. Életpályája egybeesett a magyar zsidóság felemelkedésével, virágzásával és tragédiájával. Kéziratos hagyatéka máig jórészt feldolgozatlan. E hiányt hivatott pótolni a most indul

1/9789631365412.jpg

ünnepek és hétköznapok - zsidó vallásnéprajz a kárpát-medencében

Szerző: Czingel Szilvia

A könyv néprajzi/antropológiai eszközökkel mutatja be a II. világháborútmegelőző időszak magyarországi zsidóinak hétköznapiéletét, idő- és ünnepfelfogását, a többségi társadalomban elfoglalthelyét, sajátos kultúrájának jellemző vonásait, az együttélés megfoghatóés kevésbé megfogható jellemzőit, gazdasági, kulturális

2/9789632763163.jpg

A lehetetlen másolatai - a vallásfilozófia alapjai

Szerző: Borbély Gábor

Felmérhetetlen filozófiai és tudományos irodalom foglalkozott és foglalkozik folyamatosan a vallással. Ehhez képest évszázadok óta vitatkoznak azon, hogy mi a vallás, és sokan még azt is kétségbe vonják, hogy egyáltalán létezik. A vallásfilozófia hagyományosan a vallások tárgyával és a vallási elkötelezettség igazolhatóságáva

5/9786155797279.jpg

Boldogasszony - ősvallásunk istenasszonya

Szerző: Kálmány Lajos

Feltehetően ősi asszonyistenség neve. Gellért püspök tanácsára a térítők Szűz Máriára alkalmazták, a Szűzanya törzsökös szinonim szava lett. A világon nem hallottak Sarlós Boldogasszony, Nagyboldogasszony, Gyümülcsoltó Boldogasszony és Gyertyaszentelő Boldogasszonyról. Kálmány Lajos ezt a munkáját 1885-ben publikálta.

2/9789632449081.jpg

A nyugati és a keleti vallások lélektanáról - kötött

Szerző: C.g. Jung

A vallás problémája központi helyet foglal el Jung életművében. E kötet olyan, főként érett korában született munkáit tartalmazza, melyek kifejezetten vallási kérdéseket tárgyalnak. Tanulmányaiban feltárja a különböző nyugati és keleti vallások alapját képező egyetemes ősi elképzeléseket, az emberi léleknek az istenihez való ..

5/9789635583874.jpg

Egyetemes és református - a második helvét hitvallás mai üzenetei

A kötet szerzői a négyszázötven éves Második Helvét Hitvallás aktuális, inspiráló és további gondolkodásra indító témáival foglalkoznak. A 18 tanulmány négy téma köré csoportosul. A történeti rész a kutatástörténet és a mai fordítás kérdései mellett azt mutatja meg, ahogyan a hitvallás sok szálon kapcsolódik az egyetemes ..

4/9789634142034.jpg

Vallásdidaktika - a hit- és erkölcstan tanítása az 5–12. osztályban

Szerző: Németh Dávid

Németh Dávid Vallásdidaktika című munkája összefoglaló mű, ami azzal az igénnyel íródott, hogy teljes körűen az olvasó elé tárja azokat a legfontosabb didaktikai és szakmódszertani ismereteket, amelyek a református hit- és erkölcstan tantárgy – felső tagozatos és középiskolai szinten történő – szakszerű és a mai kornak megfe

Vallás

Társadalom tudomány könyvek. Vallás.