Könyv kategóriák

BOOKS: 4412
8/9786158015615.jpg

500 múzeum és kiállítóhely a kárpát-medencében

A kötet a legfontosabb magyarországi, valamint magyar vonatkozású határon túli múzeumokat és kiállítóhelyeket mutatja be. Célja, hogy átfogó képet nyújtson a magyar múzeumi szféráról, felmutatva annak sokszínűségét, jól ismert és rejtett értékeit, érdekességeit, s hogy ezáltal a benne szereplő intézmények közelebbi megismer

1/9789631208313.jpg

Kékvándor - ösvények, utak, képek

Szerző: Burger Barna

A szerző egy fotográfus érzékeny optikáján keresztül mutatja meg vándorlását az Országos Kéktúrán. Különleges nézőpont, szubjektív lenyomatok az indulásról, az útról és a megérkezésről. 1118 kilométer a Másfélmillió lépés Magyarországon című ikonikus filmalkotás nyomában. Ugyanakkor több is egy fotóalbumnál, hiszen ne

5/9786155058523.jpg

Igló és a szlovák paradicsom - túrakalauz térképmelléklettel

Szerző: Nagy Árpád

Túrakalauzunk 2009-ben - 77 túra a Szlovák Paradicsomban címen már megjelent, amit kibővített, átdolgozott, adataiban felfrissített változatában azoknak ajánlunk, akik ezt az üdítő levegőjű, fenyvesekkel, hegyi patakokkal, izgalmas szurdokokkal, túrahelyekkel tarkított vidéket akarják felkeresni.Túrakalauz fő célja a terület túra

5/9786155378089.jpg

Balaton bringával - új utak, friss élmények

Szerző: Zsiga Henrik

25 túra a Balatonnál. Nem spóroltunk a kilométerekkel: körbebringáztuk a keszthelyi vidéket, a nem alacsony Badacsonyt, a Káli-medencét, s a felvidék megannyi kegyetlen hegyét. Körbetekertük a kelet tájait, és nyurga hurkokra fűztük Somogy falvait. Kerekeztünk autóúton, mezőn, völgyön, levélágyon: bükkön, tölgyön. Került a köny

7/9789737993809.jpg

Kolozsvár környéki teljesítménytúrák

Szerző: Tóthpál Tamás

Erdélyi viszonylatban sokak számára ismeretlen fogalom a teljesítménytúra. Akik csak hallottak róla, esetleg annyit tudnak, hogy a turistaságnak, természetjárásnak egy újabb keletű, sportosabb ágáról van szó. De ha kevesen is, vannak olyanok, akiknek nemcsak teljesítmény, nemcsak túra, hanem hitvallás és szertartás is. Könyvünk ennek ..

3/9789633524329.jpg

Párizs - cart. útikönyv (új, átdolg. kiad.)

A praktikus méretű, füles borítójú, ideális terjedelmű zsebkönyvek a könnyed stílus, lényegre törő ismeretek kedvelőinek készültek. A magyar utazók sajátos igényinek megfelelően olvasmányos és színes kiadványok elegendő tájékoztatást adnak országjáróknak, városlátogatóknak, kultúrszomjasaknak, ínyenceknek egyaránt. A ter

1/9789631362787.jpg

Málta-gozo - marco polo (új, 2015)

Naprakész információk, bárhová utazunk!Kalandok és élmények 24 órába sűrítve. Ötletek és javaslatok, hogy kevés pénzből hogyan érezzük jól magunkat és hová menjünk vásárolni. Minden fejezet végén takarékos ajánlat.Új fejezetek: zene, klubok, művészet és építészet, kulturális élet és étkezési szokások, minden fontos e

1/9789631220070.jpg

Eger és a bükk kalandkönyve

Szerző: Balogh Tamás

Eger a gyerekkorom, a kamasszá és a felnőtté válásom városa. Eger az uszodai edzések,a futóversenyek, a matekversenyek és az első csókok, ölelések városa.A Bükk hegység a gyerekkorom és a felhőtlenség horizontja, ahová nem lehet elégszereljutni, mert újra és újra visszahív kanyargó ösvényeivel, csúcsaival, forrásaival,víznyel

5/9786155426261.jpg

Ceský krumlov és környéke - dél-csehország - utazzunk együtt!

Szerző: Kocsis Péter

Az utóbbi évtizedben egyre több magyar turista látogat Dél-Csehországba és ezen belül is Český Krumlov elragadó városába. Régen itt volt már az ideje, hogy a magyar utazók egy kicsit bővebben is megismerkedjenek a város és környéke történelmével, látnivalóival, ünnep- és hétköznapjaival.Személyes hangvételű útikalauzunkat t

1/9788081040221.jpg

Az aranykert közepén - dunaszerdahelyi járás (új kiadás)

Az olvasó a könyvben a hajdani Aranykert, a Csallóköz szívében fekvő, a tájegység mai területének nagyobbik részét kitöltő Dunaszerdahelyi járás (és települései) utóbbi ezeregyszáz évét áttekintő – számos térképekkel és képekkel kiegészített – rövid történeti feldolgozásban tallózhat.Bár a Dunaszerdahelyi járásról

2/9789732611180.jpg

Szigorúan ellenőrzött evangélium i-iv. kötet

Szerző: Molnár János

A totalitárius társadalmi struktúrák természetüknél fogva arra törekszenek, hogy az őket létrehozó eszmerendszer minden valós vagy vélt ellenfelét kiszorítsák, végső soron megsemmisítsék. Mivel az eszméket emberek képviselik, a harc emberek ellen folyik a „szent" eszme zászlaja alatt. A huszadik századi kommunisztikus rendsze­rekben ..

5/9786155214899.jpg

őrségi hangulatok - egy nemzeti park képekben

Szerző: Markovics Ágota

"Hazánk különleges vidéke az ŐRSÉG. A tájképet a folyók völgyei, valamint a bennük siető patakok teszik tagoltabbá. A látogatót májusban üde zöld erdők, mesebeli tarka rétek fogadják. Nyáron szénaillattal, pacsirtaszóval, tücsök muzsikával telik meg. Ősszel a különleges, védett növények fedezhetjük fel, A tiszta vizű patako

0/9789630979986.jpg

London - nyitott szemmel (új, 2015)

A kisméretű, praktikus kötetben szakemberek mutatják be a város történelmét, kultúráját, politikai életét, művészetét, nevezetességeit, múzeumait, hangulatos mellékutcáit, üzleteit, de mindenekelőtt az ott élő embereket. A színes fotók a város nevezetességeinek bemutatása mellett a mindennapi élet jellegzetes pillanatait is rög

0/9788080624880.jpg

Közép-ázsiai utazás

Szerző: Vámbéry Ármin

Vámbéry Resid efendi-ként dervisruhában járta végig Perzsia, Afganisztán és Közép-Ázsia számos térségét (Tebriz-Teherán-Kungráde-Khiva-Buhara-Szamarkand- Karsi-Herat-Meshed-Teherán). Érdemes megemlíteni, hogy az álruhára nem azért volt szükség, mert Vámbéry „frengi”, azaz európai volt – hiszen számos európai utazó járt már ..

Utazás könyvek

Utazással kapcsolatos könyvek, utikönyvek, térképek.