
Penelope Ward : Stepbrother dearest - legdrágább mostohabátyám
Amikor a mostohabátyám, Elec a gimi utolsó évében hozzánk költözött, nem voltam felkészülve arra, hogy mekkora szemét.Utáltam, hogy bunkón viselkedik velem csak azért, mert nem akar ott lenni.Utáltam, hogy lányokat hoz haza a suliból és visz fel a szobájába.De amit a legjobban utáltam, az az volt, ahogy a testem akaratom ellenére reagált rá.Először azt hittem, csupán kőkemény, tetovált izmai és markáns arca lehet vonzó benne. De a dolgok új irányt vettek köztünk, mígnem egy éjjel minden fenekestül felfordult.Aztán épp olyan gyorsan, ahogy betoppant az életembe, már vissza is ment Kaliforniába.Évek teltek el, mire újra láttam Elec-et.Amikor a tragédia lesújtott a családunkra, újra szembe kellett néznem vele.És szent ég, a kamasz, akiért egykor megőrültem, most férfivá érett, aki egyenesen az eszemet vette!Volt egy olyan érzésem, hogy megint darabokra törik majd a szívem. Perzselő vágy és nyers erő. Láss a mélyére!
Hasonló könyvek
Amy
Szerző: Huszár Ádám
Fülszöveg:Amy White kamaszkorában szemtanújává válik barátnője brutális megerőszakolásának. Elmenekül, így később tudja meg, hogy az elkövetők tettüket követően meggyilkolták a
A látó
Szerző: Belinda Bauer
Tegnap még átlagos család voltak: Anna, James és a kisfiuk, Daniel. Egy óvatlan pillanatban azonban az ajtó nyitva maradt, és a kisfiú eltűnt.Anna mindennap ragyogóra suvickolja a fia lábny
Vakság
Szerző: A.f. Brady
Metszően éles regény egy nőről, aki olyan mélyre ereszkedik az őrületbe, hogy talán többé meg sem találja a kivezető utat... Sam James éveken át körültekintően építette hírnevét, ..
A mostoha
Szerző: Claire Seeber
Jeanie és Matthew boldog házasságban él. Előző kapcsolataikból származó tizenéves gyerekeikkel egy fedél alatt az élet nem fenékig tejfel, de a Jeanie Matthew páros erős és kitartó
A madám
Szerző: Jagadics Eszter
Budapest a város ahol semmi sem az, aminek látszik!A cselekmény egy időben játszódik a Téged is elkaplak című történettel!Három gyilkosság és látszólag semmi közös nincs benn
Vágyálom -
Szerző: Sara Bennett
Marietta Greentree szépsége és fiatalsága ellenére úgy érzi, zsákutcába jutott az élete, mert jó hírén folt esett: elcsábította, majd elhagyta egy fiatalember. A lány így nem lát má
Pokoli csók
Ebben az ellenállhatatlan kötetben összegyűjtöttük napjaink öt legmenőbb szerzőjének vámpírszerelmi történeteit.Egy-egy történettel szerepel Kristian Cast, a Megkísértve írónője,
Partitájm
Szerző: Paál Cili
Paál Cili: Partitájm című könyve az Absolut Média kiadásában, a Réz&Tsa terjesztésében megjelenő kiadvány.Cilike a gazdagok és hatalmasok zártkörű partijain forgolódó, butuska liba, ..