Bálint Ágnes

Bálint Ágnes Németh Sándorné, Adony, 1922. október 23. – Vecsés, 2008. október 24.) József Attila-díjas magyar író, szerkesztő, dramaturg. Már kisgyermekként is jól rajzolt. Anyja 5 éves korában megtanította olvasni, írni. Korai olvasmányai (Karl May, Jókai Mór) nagy hatással voltak rá. 14 éves korában a Magyar Úriasszonyok nevű

Zenei kategóriák

WRITERS: 88
3/9789633493045.jpg

Lepke az írógépen (új borító)

Szerző: Bálint Ágnes

"Az én gyerekszobám a Duna volt" - így kezdődik a könyv, s így is folytatódik, szeretetteljes emlékezéssel. Bálint Ágnes mesekönyveit évek óta gondozza a kiadó. Ebben a kötetben is a szerző természet- és gyermekismerete mutatkozik meg a őszinte visszaemlékezések során, melyek a mesék alapszövetét adják. A rövid történetek hangul

3/9789633492147.jpg

Megint mazsola - hangoskönyv - (holnap)

Szerző: Bálint Ágnes

A nagy sikerű Mazsola kalandjai folytatódnak! A Bálint Ágnes által megálmodott és Bródy Vera bábtervező által létrehozott bájos malacka, a tévémese-sorozat halhatatlan hőse és Manócska- no meg kis barátai, Fülöpke, Menyus, Rezsőke-kedves történeteivel találkozhatnak kis olvasóink, valamint a régi mesék iránt nosztalgiát érző s

3/9789633492154.jpg

Mazsola és tádé - hangoskönyv - (holnap)

Szerző: Bálint Ágnes

A Mazsola, Megint Mazsola meséskönyvek után most a televízióból is jól ismert zöld kismalac váratlanul testvért kap. Ő is- éppúgy, mint néha a gyerekek- eleinte duzzogva és féltékenykedve figyeli, ahogy Manócska megosztja szeretetét közte és az új jövevény, Tádé között. Hamar szívébe zárja a szelíd kis tengerimalacot, és meg

4/9789634036388.jpg

Hetedhét fejtörő

Szerző: Bálint Ágnes

BÁKK manó nagyon szerencsés, mert a legjobb barátai Mazsola, Tádé, Frakk és még számos Bálint Ágnes mesehős. Ráadásul minden évben mesefesztivált is rendeznek a lakóhelyén.Álld ki a próbákat, kalandozz Hetedhét határon túlra, oldd meg a sok fejtörőt, számolj és színezz!Egy ilyen foglalkoztatóval még a várakozás vagy az utazá

3/9789633492130.jpg

Mazsola - hangoskönyv -

Szerző: Bálint Ágnes

Manófalvi Manó, a madárijesztők barátja egy szép napon födél nélkül maradt. Szerencsére talált a mezőn egy jókora sütőtököt, aminek a cinkék már kivájták a belét. Csinosan berendezte, dundi szalmazsákot készített magának, jó kis karosszéket, és lámpagyújtás után vidáman olvasott újságot. Egyszer csak csámcsogást hallott ..

4/5998644102363.jpg

Mazsola fürdik - dia

Szerző: Bálint Ágnes

Mazsola nem szeret fürdeni, koszosan, szutykosan érzi jól magát. Vajon mivel tudja Manócska végül mégis rávenni őt a fürdésre?

4/5998644104572.jpg

Böbe baba a papírkosárban - dia

Szerző: Bálint Ágnes

Böbét a Csőr című lap szerkesztőségében fontos munkával bízzák meg: a lebetegedett Bagoly bácsi helyett neki kell kézbesítenie az újságokat az előfizetőknek. Vajon megbirkórik a kis rongybaba a feladattal?

3/9789633491515.jpg

Vízitündér, vízimanó - pásztohy panka rajzaival

Szerző: Bálint Ágnes

Bálint Ágnes Duna mellett játszódó történeteinek szereplői Vivike, a vízitündér, Valdi, a vízimanó, valamint barátaik, a békák, darazsak, tücskök és egyéb kis rovarok. Kalandjaik során úgy adnak ismereteket az évszakokról, az életről, a világról, hogy közben nem akarnak mást, mint elmesélni a vízitündér és a vízimanó egym

4/9789634154747.jpg

Foltoskönyökű - új borító!

Szerző: Bálint Ágnes

A boltok ajtaja fölött lógó cégérek élete néha mozgalmasabb, mint hinnénk. A tarka dolmányos, hiú fahuszár belepottyan egy tócsába, és leázik róla a festék. Ütött-kopottan már nem díszítheti a bolt ajtaját. Egy padlásra kerül, ahol a környék táncos tappancsú macskái folyton a bolondját járatják vele. Aztán Hamuka, a szürke ..

3/9789633493052.jpg

Labdarózsa (új, sárga)

Szerző: Bálint Ágnes

Labdarózsa nem egy virág, hanem egy jóságos, bölcs öreg vizsla, Barbara dajkája. A kislány kisöccsével, Ádámkával és a még járókás Dóra-Rékával lakik együtt egy mesebeli kertben, egy hatalmas papírládában, melyben ágyon kívül még konyha is van… Hozzájuk szegődik Szidol cica Baka kutyával és Tyúkanyóval. A felnőttek nem za

1/9789631196955.jpg

Frakk és a foci

Szerző: Bálint Ágnes

Frakk, a macskák réme művelődni akar, ezért addig rágja Károly bácsi fülét, míg az beíratja a kutyaiskolába. Ugyanakkor addig rágja Irma néni fülét, míg megkapja a hőn áhított szép, piros pöttyös labdát. Igen ám, de Károly bácsi már öreg mind a kutyaiskolához, mind a labdázáshoz, ezért roppant megörül, mikor a szomszéd ki

3/9789633468579.jpg

Lepke az írógépen - új!

Szerző: Bálint Ágnes

"Az én gyerekszobám a Duna volt" - így kezdődik a könyv, s így is folytatódik, szeretetteljes emlékezéssel. Bálint Ágnes mesekönyveit évek óta gondozza a kiadó. Ebben a kötetben is a szerző természet- és gyermekismerete mutatkozik meg a jóízű visszaemlékezések során, melyek a mesék alapszövetét adják.A rövid történetek hangula

3/9789633491034.jpg

Mazsola - új! (2014)

Szerző: Bálint Ágnes

Manófalvi Manó, a madárijesztők barátja egy szép napon födél nélkül maradt. Szerencsére talált a mezőn egy jókora sütőtököt, aminek a cinkék már kivájták a belét. Csinosan berendezte, dundi szalmazsákot készített magának, jó kis karosszéket, és lámpagyújtás után vidáman olvasott újságot. Egyszer csámcsogást hallott kint

5/9786155339684.jpg

Pszichobiográfia és irodalom

Szerző: Bálint Ágnes

A lélektan, a történelem és az irodalom különleges találkozásának dokumentuma ez a könyv. A lélektané, amely az ember megismerését tűzi ki célul (és eközben folyamatos önreflexióra készteti és önismerettel ajándékozza meg), a történelemé, amely időbe, térbe, társadalmi és kulturális kontextusba ágyazza az embert, és az irod

3/9789633490822.jpg

A szitakötők szigetén - pásztohy panka rajzaival

Szerző: Bálint Ágnes

A legfinomabb, legízletesebb, legkövérebb fő a Szitakötők Szigetén, az egyikdunai szigeten nő. Itt él Kecske mama Giduci nevű kisfiával, aki bizonyakaratos jószág, legszívesebben felöklelne mindent és mindenkit. Kalandoksorozatában jön rá, hogy sem félni nem jó, sem félelmetesnek látszani, s másdolog a tigrist a háta mögött bosszan

Booklist

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Aenean ante ante, viverra a ornare sed, convallis sed est. Proin felis sapien, adipiscing quis eleifend vel, sodales vitae sapien. Donec vel lacus leo, eu convallis metus. Cras egestas feugiat tortor, vitae interdum augue aliquam a. Sed nec augue id orci egestas commodo in eget magna. Nunc eleifend diam non odio laoreet placerat gravida nulla bibendum. Phasellus tempus imperdiet suscipit.

Booklist

Mauris risus nulla, pulvinar vitae sagittis a, pharetra nec tellus. Suspendisse varius enim ac felis mattis aliquam. Aenean et justo quis ipsum gravida lacinia. Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Donec lacinia bibendum cursus. Nullam nec pellentesque lacus. In porta erat in tortor rhoncus quis accumsan magna pretium. Nulla posuere magna eget mauris lacinia in mollis sem fermentum. Donec mollis adipiscing mauris, ut posuere enim rhoncus ut. Nunc commodo vestibulum orci vel placerat. Cras sed risus libero. Donec ac lacus vitae lectus mattis commodo id vitae libero. Etiam lorem odio, volutpat nec pulvinar sit amet, tincidunt ut lacus. Pellentesque consequat arcu vel nisi lobortis in pellentesque orci sollicitudin. Cras gravida lacus turpis, consectetur porttitor lectus. Cras malesuada tortor id neque porta ut semper quam iaculis.

Booklist

Nulla ut tortor quam, a luctus nunc. Nulla condimentum diam porttitor arcu placerat tincidunt. Nunc non augue ipsum. Nulla facilisi. Phasellus feugiat augue in ipsum egestas semper. Suspendisse blandit, nisl ullamcorper blandit sollicitudin, sem leo auctor lectus, et volutpat mauris elit et odio. Ut elementum risus in metus mollis tristique vulputate nulla interdum. Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Duis vitae orci dui, ut facilisis dui.