
Lászlóffy Aladár : Séta két kor között
Lászlóffy Aladár nem a hagyományos értelemben épít bizonyos költői helyzetekre, hanem költői helyzetté, illetőleg költészetté a mindenséget emeli, mindent, amit például a lakása ablakából megláthat. Mint egyszer Bartók című verséből idézem: Lemegy a nap. Lemegy a világ s másodszor / már poézis. Azt, hogy lemegy a nap, az a rossz értelemben vett hagyományos lírának, egy dilettáns vagy akár egy műveltebb almanachlírának hagyományos eleme. Lászlóffy viszont a lemegy a nap-hoz a lemegy a világ-ot asszociálja, és ehhez teszi hozzá, hogy másodszor már poézis. Így tágítja a költői helyzetet. Az, hogy az ablaknál áll, az nem az ő költői helyzete. Ez csak átejtése a versolvasónak és ez az újdonság Lászlóffy költészetében. Esztétikailag, illetve poétikailag az az új, ahogy nála a költői helyzet minimalizálódik, illetve hogy kitágul az egyetemesség felé.
Hasonló zenei kiadványok

Vasárnapi pszichoanalízis - válogatott versek
Előadó: Lászlóffy Csaba
"Lászlóffy Csaba (1939-2015) József Attila-díjas költő, író, drámaíró, esszéista, műfordító Tordán született, 1950-től haláláig Kolozsváron élt és alkotott. Válogatott ..

A végtelen készenlét - versek
Előadó: Lászlóffy Aladár
"Lászlóffy Aladár utolsó életszakaszának költészetét kívánjuk e kötettel áttekinthetővé, megismerhetővé tenni eddig publikálatlan, vagy csak folyóiratban, de kötetben ..

Az árvíz helye
Előadó: Bödecs László
Mennyire szeretlek, élet, évtizedek óta nem olvastam ennyire pozitív töltetű magyar verssort. Mintha költészetünkben valaki tiltaná az örömöt. Természetesen ez is ..

Sziget - este hét és hét tíz között
Előadó: Géczi János
1993 nyarán íródott Géczi János emlékezetes versciklusa, a 21 rovinj, amely a mesterség útkeresését egybeszőtte az adriai utak élményével. Huszonöt évvel később egy ..

Plazmabál
Előadó: Garaczi László
Sok szereplője van a szerző (hihetetlen!) hatvanadik születésnapját ünneplő plazmabálnak: bökversek, haikuk, limerickek, songok, kuplék, sanzonok, kisnóták a nagyvárosról. ..

Hegyek egymás között
Előadó: Gaál Zoltán Kovács Katáng Ferenc
A Cenk-hegy (alias Gaál Zoltán)Mesebeli időket idéz annak a cenki sárkánynak a legendája, amelyik megette a város elöljáróinak gyerekeit, s akitől az egykori okos szász ..


Gyilkos kegyelem - kötött
Előadó: Robin Lafevers
FIATAL, GYÖNYÖRŰ ÉS HALÁLOS.A fiatal Ismae-t, akit a halál istenének szolgálói képeztek orgyilkosnak, a bretagne-i udvarba viszik, hogy teljesítse küldetését. Ismae azonban ..