
Béri Géza : Eszme, halaknak - válogatott versek
Béri Géza lázadó alkattal született (alkatilag visszaeső bűnöző vagyok írja Gyónás c. versében); s szinte haláláig börtönben élt. Bár valódi fegyházban mindössze három évet ült (1953-56, Vác), a cellafalakat maga körül sosem tudta áttörni. Börtön immár a világ, s benne ő örök életfogytiglanos. Halálát is mintha egy láthatatlan bíróság mérte volna rá: 1979 karácsonyán öngyilkos lett. A Babitscsal rokon intellektuális fegyelem, precizitás csak egy azon vonások közül, amiben Béri Géza klasszikusainkhoz mérhető és velük rokonítható. Verseit olvasva joggal juthat eszünkbe Ady szabad levegő utáni vággyal telt féktelensége (és önsors-rontása), vagy akár Nagy László szilajsága, nyersesége, József Attila befelé fordulása, s elmagányosodásának végletekig letisztuló hangja. A fanyar irónia épp úgy jellemző Béri költészetére, mint a szakadék felé menetelők tragédiájának megtestesítése; a teljes kitárulkozás és szókimondás épp úgy, mint a titokzatosság, rejtélyesség a nagy lélegzet
Hasonló zenei kiadványok

Vasárnapi pszichoanalízis - válogatott versek
Előadó: Lászlóffy Csaba
"Lászlóffy Csaba (1939-2015) József Attila-díjas költő, író, drámaíró, esszéista, műfordító Tordán született, 1950-től haláláig Kolozsváron élt és alkotott. Válogatott ..

Jászolbölcsőd trónusánál - válogatott versek - ükh 2019
Előadó: Pósa Zoltán
Pósa Zoltán új, figyelemre méltó válogatott verseskötete öt fő szólamát az ars poetica jellegű versek, az istenes versek, a hazaszeretet versei és a létszorongással, ..


Látok világomra - válogatott versek
Előadó: Nagy Gáspár
"A Látok világomra NAGY GÁSPÁR (Bélbaltavár, 1949 Budapest, 2007) Kossuth-díjas költő, író, szerkesztő 70. születésnapja alkalmából nyújt reprezentatív válogatást ..

Talán - válogatott versek
Előadó: Asperján György
Talán megveszi és elolvassa az olvasó ezt a könyvet, talán nem. Talán megérem a másnapot, talánnem. Az emberiség talán túléli azt a helyzetet, amit törtetve és vakon ..

és ne tovább - válogatott versek
Előadó: Kemsei István
Kemsei István válogatott verseit tartalmazó kötet reprezentatív összegzése egy tartalmában és eszköztárában is izgalmas költői pályának. Jellemző motívumai, a sziget, ..


átkulcsolt térddel - válogatott versek
Előadó: Németh István Péter
Átkulcsolt térddel. Erről a találó címről tüstént egy tűnődő férfi szobra juthat az olvasó emlékezetébe, amint a magánya alatt töprengve szemléli a világot. Felmerül ..