
Sík Sándor : Karácsonyi álom
Sík Sándor, az egykori piarista szerzetes, rendtartományfőnök, költő és irodalomtudós méltatlanul feledésre ítéltetett a 20. század második felében. Szellemi örökségét döntő részben a piarista iskolák, műhelyek gondozták.Költészetében kereste az új utakat, a hívő ember megnyilatkozási formáit, ugyanakkor őrizte a magyar keresztény lírai hagyományt is. E gazdag, sokszínű életmű újrafelfedezésére vállalkozik a kötet, melyben a karácsonyi ünnep gondolatköréhez tartozó költemények és az istenes versek kerültek egy-egy csokorba.Jézus születésének ünnepe a keresztény egyház kiemelkedő eseménye, Sík Sándor poézisának is fontos ihletője. Elfogódva vall a karácsony csodájáról, és megejtő szépséggel festi meg Mária alakját, aki csókkal hajol a jászolka fölébe.Istenes verseiben a költő sorai a hit misztériumát fejezik ki, a megfoghatatlan és láthatatlan, csak a lelkünk által érzett Istent, akit azonban folyamatosan keresünk, sokszor egy életen át, mert maga a Teremtő kódolta lelkünkbe ezt a csi
Hasonló zenei kiadványok

Se feledés, se álom
Előadó: Bárhori Csaba
Kötetünk Báthori Csaba 2016 és 2019 között írt újabb verseit tartalmazza. Folytatás és törés ez a korpusz: eltér az előzményektől és mégis illeszkedik az alapokhoz. ..

Magánhangzás
Előadó: Vékás Sándor
"A versek ragyognak, szárnyalnak, minket is - ha hagyjuk - fölemelnek, de ha nem hagyjuk, elgondolkodtatnak. Azokról a pillanatokról, amik akkor is értékesek és fontosak, ha ..

A csönd imája
Előadó: Jánosi Sándor
A csönd egy különös másik világ.Hely, ahol megbúvhatunk, menedékre lelhetünk.Ez a könyv épp ilyen. Versei olykor zaklatottak, néha megnyugvással teliek vagy beletörődésbe ..

Végre fázom
Előadó: Petrik Iván
Mint az közismert, természeti viszonyaink nem ideálisak a mezőgazdasági termelés számára. Az ország lakossága régen is foglalkozott egyéb kiegészítő tevékenységekkel. ..

Maradék magyarok
Előadó: Sík Sándor
Sík Sándor rendkívül tevékeny életét úgy jellemezhetjük, mint aki egy személyben volt piarista szerzetes, szépíró, irodalomtudós, kiváló pedagógus, műfordító, cserkészvezető ..

A krím
Előadó: Karácsonyi Zsolt
Karácsonyi Zsolt (1977, Arad) költő, műfordító, a kolozsvári Helikon irodalmi folyóirat főszerkesztője. Verseskötetei: Téli Hadjárat (2001), Sárgapart (2003), A nagy kilometrik ..

él
Előadó: Karafiáth Orsolya
Karafiáth Orsolya hetedik kötete (mely egyben a negyedik verseskötete) az elejéről kezdi újra a történetet. A háttérben még hallható az andalító sanzonok dallama, de ez ..

Priapos
Előadó: Weöres Sándor
Mind illetlen versezet,s ládd, mégsem ledér dalok.Weöres Sándor máig a legkisebbeknek szóló csengő-bongó verseiről ismert, igazi próteuszi költő volt, aki minden hangnemben ..