
Bárdos Attila : Tétova korban - versek, haikuk, miniatűrök
Mennyi minden, mennyi gazdagság fér el egy emberben, és mennyi fenségesség és mennyi hétköznapiság: a Tétova korban versei ezt mutatják föl elsősorban. Ez a posztumusz kötet a 2015-ben elhunyt Bárdos Attila még az általa megjelenésnek, kötetnek tervezett műveit tartalmazza és természetesen többet is, mert a költő teljesebb megismeréséhez a hagyatékban lévő kézirat jó része is belekerült. Egyrészt a minőség, a költői teljesítmény okán, másrészt az életmű árnyalatainak és színeinek igazolására, ugyanakkor az alkotás csodáinak és érdekességeinek bizonyítására. Hiszen a korai, lobbanó indulást hosszú íráscsönd követett, majd évtizedekkel később hihetetlen termékenység, a játékosságtól a filozófiai mélységekig, az emberi, irodalmi, kulturális fogódzkodóktól a szkeptikus, mégis erőt adó szomorúságig. A tudósból művésszé is lett értékes személyiség szól a könyvből, versekben megfogalmazva önmagát és korát. (Kaiser László)
Hasonló zenei kiadványok

élveboncolás
Előadó: Bárdosi Attila
Bárdosi Attila verseit egy Vivisection-nak nevezi, az emberi természet élveboncolásáról, annak megértéséről szólnak, egy humánus homosection az emberért, értünk, ..

íme, ez az én testem
Előadó: Bárdosi Attila
EGY ÚJKORI TANKÖLTEMÉNYMi az, ami egyben logikus, de rejtelmes is; érdekes, de mégis viszolygást kelt bennünk; sokunk számára teljesen ismeretlen, de nélkülük nem létezhetünk; ..

Morbus - versek 2016
Hogy miért írok? Mert nem tehettem mást! Hogy miről? Nem felhőtlen boldogságról, nem arról, ami nem zavar! Hogy kinek? Annak, aki méltónak talál arra, hogy elolvassa. Hogy ..

Véres út - a diktatúra - versek
Előadó: Baranow BÁrdosi Attila
A kötetben szereplő versek a líra eszközeivel megfogalmazva négy különböző élet tapasztalataiból fakadó szemléletnek adnak nyilvánosságot egy olyan témáról, ami történelmünkben ..

Düvő
Előadó: Pál Sándor Attila
A düvő egy népzenei szakkifejezés arra a jelenségre, amikor a kontra, a brácsa és a bőgő ritmikailag egybevágóan működik. A Düvő című kötet ezt a világot: a folklórban ..

Avas zsír
Előadó: Bárdosi Attila-Reglődi Dóra
Reglődi Dóra anatómus és Bárdosi Attila patológus új, közös kötetében hiába keresi az olvasó a "madárcsicsergést, a boldogság rózsaszínét, a felhőtlen gondtalanságot, ..

Le a mélybe
Előadó: Bárdos Attila
Bárdos Attila a lét és nemlét határterületét írja meg új verseskötetében. A költőre jellemző egyként képi és spekulatív szemléletében jelennek meg a végső kérdések. ..

Krakkó arcai
ZSILLE GÁBOR költő a magyar-lengyel kulturális együttműködés emblematikus személyisége, Krakkó szerelmese. Verses városjárásunkba a műfordító beválogatta azoknak a ..