
Deák Mária : Kötöny vére
Vallom, hogy az írás a hétköznapi kreatív önkifejezés azon módja, ami boldogabbá teszi az embert. A Gerecsében élek, szociális területen dolgozom. 2015. májusától írok rendszeresen amatőr szerzőknek szóló webes felületen. Több antológiában jelent meg elsőközléses versem és prózám. A Holnap Magazin és a Litera-Túra Irodalmi és Művészeti Magazin állandó szerzője, valamint az Irodalmi Rádió, alkotó közösségének tagja vagyok. Első verseskötetem a Tündérlabda, 2017 júniusában jelent meg a Holnap Magazin gondozásában. Második kötetem a Kötöny vére, melyet jó szívvel ajánlok figyelmükbe.Deák MáriaAjánló egy szavakból font koszorúhoz,a Kötöny vére verseskötethezDeák Mária verseskötete egy kör alakban egymásba visszatérő motívumokkal, történésekkel és azok szereplőivel készült koszorú, melynek főszereplője a látszat, és a felsorolt népes szereplőgárda ellenére is jórészt önmaga.Mély érzelmek, leheletnyi humor, halvány irónia ezek a fő ismérvek. Örömök, csontig hatoló fájdalmak, a mindene
Hasonló zenei kiadványok

Az éntelenség gyönyöre
Előadó: Varga Imre
Varga Imre kezdeti, északi versbeszéde töredezett volt, kihagyásos, inkább sejtető, mint kimondó, de kultúrtörténeti és bölcseleti jelentésekből hatalmas szótömböket ..

András érkezésére
Előadó: Iancu Laura
"IANCU LAURA (1978, Magyarfalu) József Attila- és Bella István-díjas költő, író, néprajzkutató. A Magyar Művészeti Akadémia tagja. Az MTA Néprajztudományi Intézetének ..

Kelepelek
Előadó: Punk Mária
Az állatok és az emberek hétköznapi, mégis különleges világa tárul elénk, ha kinyitjuk ezt a könyvet: Punk Mária versei, Ylen Morisot rajzai és a mellékelt CD-n ..

Self portrait percekben - kiss balázs emlékére
Előadó: Peremartoni Nagy Zsuzsanna
Peremartoni Nagy Zsuzsanna keramikus, költő a tavaly elhunyt Kiss Balázs grafikusnak állít emléket ezzel a kis verseskötettel. A világot járt szerző utaztató verseiből és ..


Kötelékek
Előadó: Szentirmai Mária
"Szentirmai Mária megkapó eredetiséggel szemléli a világ dolgait, s az emberi lét sokféle kötelékeiből sajátos érzékenységgel teremt hiteles költészetet.Kötelék a ..

Jónás könyve
Előadó: Babits Mihály
A magyar költészet emlékezetes nagy művei szinte mindig emberpróbáló események közelében: nemzeti és egyetemes tragédiák mélyén születtek. Így jöttek létre azok ..

Zsarát
Előadó: Kálmán Mária
Kálmán Mária a kevés szavú, rejtőzködő költőkhöz tartozik: nem elsősorban önmagát, saját benső világát zárja verseibe, sokkal inkább a világ-egészre irányul figyelme, ..