
Géher István : Minden minden - összegyűjtött versek
Régtől ismerős, otthonos hang: nemcsak értem, amit mond, hanem azt is tudom, mit gondol közben, ami nagy előny az olvasásakor, hiszen Géher István a rejtőzködő feltárulkozás és a feltárulkozó rejtőzködés oly megrendítő kettősségének a költője. (Ferencz Győző)Géher István a kortárs költészet kimagasló alakja, finoman intellektuális iróniája, humánuma, emberi tartása költők generációinak mutatott példát. Kevés embertől tanultam annyit, mint tőle. A verseit, az első két kötetét hamar olvastam, megvoltak otthon. Valamit onnan nagyon eltettem magamnak, az önérzetet, a rejtőzködést, a feszítetten játékos nyelvet. Más volt, mint amiket addig olvastam. Ez nekem ösztönösen kellett. (Mesterházi Mónika)A mai napig a te szavaidat hívom elő magamból, ha nehéz. Lenni és tudni tanultam tőled, tanár úr, István őrzöm és adom tovább, amíg vagyok. (Lázár Júlia)Géher István költői hangja sosem volt hangos, de mindig erős, makacs, tehetséges költészet volt. Keveset írt, ám mindig nagy műgonddal, szilárd
Hasonló zenei kiadványok

Lemosott idő - összegyűjtött versek -
Előadó: Zentai László
Összegyűjtött versek 1967-2018, Horváth Luca illusztrációival

Arcunk az ég - összegyűjtött versek 1959-2019
Előadó: Serfőző Simon
A magyar vidék mélységéből, a Zagyvarékas közeli tanyáról az ötvenes évek legvégén a magyar irodalomba érkezett, tehetségét a líra, a próza, a dráma területein egyaránt ..

Karinthy gábor - összegyűjtött versek
Előadó: Karinthy Gábor
Karinthy Gábor olyan úton járt, amelyhez nem volt elég erőssé edzve, ugyanakkor a pillanatban való örökös, önfeledt gyönyörködést sem tette lehetővé az a prolongált, ..

Karinthy frigyes összegyűjtött versei
Előadó: Karinthy Frigyes
Karinthy Frigyes verseinek mindeddig nem létezett megbízható szövegű kiadása. Ezt a hiányt pótolja a Magvető Kiadó klasszikus verssorozatának legújabb darabja, amely Karinthy ..

összegyűjtött versek (radnóti)
Előadó: Radnóti Miklós
Radnóti Miklós versei ma is meghatározó olvasmányai a felnövekvő generációknak. Az Összegyűjtött versek a kötetekben és folyóiratokban megjelent verseken túl tartalmazza ..

összegyűjtött versek
Előadó: Nemes Nagy Ágnes
Nemes Nagy Ágnes (19221991) a magyar költészet kiemelkedő jelentőségű alakja, aki szinte szenvedélyes tudatossággal formálta egységessé lírai életművét. Köteteinek ..

A kikelet fia - összegyűjtött művek
Előadó: Utassy József
Utassy József műveiből a szerző életében négy válogatás jelent meg. Utolsó válogatott kötetének megjelenését, noha a sajtó alá rendezést teljes egészében ő maga ..

összegyűjtött versek
Előadó: Csukás István
"Csodagyereknek indult, későn érő költő lett. Réz PálCsukás belül született azokon a falakon, amiket mások bevehetetlen erődként rohamoznak ifjúkorukban. ..