
Székelyhidi Zsolt : Szinült
A 2016-ban, a Parnasszus PArt Könyvek gondozásában megjelent Csurom verseskötet gondolati folytatásaként is aposztrofálható Színült szintén a szerelmes-utazós életélményt járja körül, annyi különbséggel, hogy a versek nyomán feltárulkozó, immár hetedik éve változó, alakuló párkapcsolat mélyebb, nyugodtabb színekben tűnik fel. Mintha a Csurom óta eltelt pár év a versekre és az életre is ugyanúgy hatott volna. A másik fontos különbség a két könyv között, hogy itt már megjelenik a költő és párja kutyája, Szifon, a három éves, fekete belga griffon.A kötet utazásokkal és városi sétákkal teli, de az aktív, mozgalmas részek végén mindig csendes elpihenés következik a panellakás kanapéján. Az esti fények, és a hármasban pihenés az otthonosság mellett az addigiak átgondolására, konklúziók levonására vagy egyszerűen csak az együttlét intim pillanatainak saját megélésére buzdítja az olvasót.
Hasonló zenei kiadványok

ár
Előadó: Szabó T. Anna
Ez a kapcsolatok könyve: a látható és láthatalan világ összefüggéseit keresi, a szenvedély és a szenvedés váltólázának ritmusában mutatja meg, miképpen ragaszkodunk ..

Hoax
Előadó: Borda Réka
Sosem láttam Borda Rékát, de hófehér űrruhában képzelem el, zsebében Észak édes kincseivel. Hatalmas gömbsisakban. A tévémacinak lehetett ekkora gömbfeje. Gömbigazsága. ..

Héj
Előadó: Oravecz Imre
Negyvenöt éve, 1972-ben jelent meg először Oravecz Imre első, nagy hatású verseskötete, a Héj. A könyv a rendszerváltás után teljesebb lett: visszakerültek azok a szövegek, ..

Rigódal
Előadó: Kónya Lilla
Kónya Lilla túl van azon a koron, amikor az első, zsenge impressziók versbe kívánkoznak. Verseit hosszú és nehéz évek érlelték, sűrűsítették, keményítették. Ha egyik-másik ..

A krím
Előadó: Karácsonyi Zsolt
Karácsonyi Zsolt (1977, Arad) költő, műfordító, a kolozsvári Helikon irodalmi folyóirat főszerkesztője. Verseskötetei: Téli Hadjárat (2001), Sárgapart (2003), A nagy kilometrik ..


Krakkó arcai
ZSILLE GÁBOR költő a magyar-lengyel kulturális együttműködés emblematikus személyisége, Krakkó szerelmese. Verses városjárásunkba a műfordító beválogatta azoknak a ..