
Germán Ágnes : Kapcsolat
Tudatos költő, aki verseiben kapcsolódik költőtársakhoz, elődökhöz, Kassák Lajoshoz ugyanúgy, ahogy Géczi Jánoshoz, vagy éppen Rejtő Jenőhöz, Arthur Rimbaud-hoz, Bartók Bélához, vagy Székelyhídi Zsolthoz. Germán Ági tehát pontosan tudja, hogy az irodalom, a költészet nem a semmiből születik, és nem a semmibe tart, hálóról beszélünk, ahol a művek is, a szerzők is összekapcsolódnak, majdhogynem úgy, ahogy a szerelmesek, vagyis egymásba fonódnak. ( ) Nagy öröm olyan filozófikus és egyben magas formakultúrával bíró vizuális munkákat közreadni, mint A kezdet és a vég, vagy a Kozmosz című művek. Nem csoda, hogy ezeket a munkáit örömmel közölte a Magyar Műhely című folyóirat. ( ) Hogy ilyen szellemes, mégis sokjelentésű szövegek születnek, mint amiket Ági ebben a kötetben megmutat nekünk, nos, erre nem számítottam. Igazi meglepetés volt a szerző első ilyen jellegű verseinek a megismerése. (Petőcz András)
Hasonló zenei kiadványok

Versbe zárt gondolatok
Előadó: Magyar Anita
Verseim nem az elfecsérelt idő nyomai,hanem az értékes percek vonalai,melyek meghatározzák személyiségem.A szerző

A sion-hegy alatt
Előadó: Ady Endre
A kötet először Ady születésének 50. évfordulójára jelent meg, Szabó Lőrinc szerkesztésében és előszavával. Most, 100 évvel Ady halála után válik ismét kézzelfoghatóvá ..

A tizenegyedik parancsolat
Előadó: Saitos Lajos
A Székesfehérvárott élő Saitos Lajos költő lírája megújulni látszik. Tucatnyi kötettel háta mögött A tizenegyedik parancsolat című, új verseit tartalmazó könyvében ..

Hoax
Előadó: Borda Réka
Sosem láttam Borda Rékát, de hófehér űrruhában képzelem el, zsebében Észak édes kincseivel. Hatalmas gömbsisakban. A tévémacinak lehetett ekkora gömbfeje. Gömbigazsága. ..

Parancsolatok
Előadó: Farkas Wellmann Éva
A kiváló költőnő ezúttal a tízparancsolat-ihlette versekkel jelentkezik. De ne számítsunk, szokványos, patetikus feldolgozásra Tíz vers tíz gyöngyszem, tíz grafika, ..

Viharkabát
Előadó: Gergely Ágnes
Két szimpla a Kedvesben (memoár); Oklahoma ezüstje (portrék); Viharkabát (versek) - a három könyvet én trilógiának fogom fel.Egyszer az írószövetségben megkérdezte tőlem ..

Krakkó arcai
ZSILLE GÁBOR költő a magyar-lengyel kulturális együttműködés emblematikus személyisége, Krakkó szerelmese. Verses városjárásunkba a műfordító beválogatta azoknak a ..