
Polgár Kristóf : Hamlet retúr
"Polgár Kristóf volt talán a legutolsó tanítványa Kolozsvárott a régi Helyőrség-generáció nagymesterének, a nemrég elhunyt Bréda Ferencnek, s tán azt is kijelenthetem, hogy a Mester halálával egy időben szólalt meg igazi, immár nem a kezdőkre jellemző költői hangján. Érdekes abban a tekintetben is, hogy amikor nem költő, akkor színész: így művészi látásmódja pluszhozadékkal bír, a színházi létmód kétségtelenül hozzátesz a verseihez. Nem tévedek tehát, ha azt mondom, hogy az újonnan indultak táborában is a legérzékenyebbek közé tartozik, s abban sem, hogy övé a legizgalmasabb költői indulások egyike. Versvilága visszaröpít a reneszánszba, Shakespeare és Villon hétköznapjaiba, egybeírja a szellem felszabadulásának korát napjaink sarával, erős nosztalgiával emlékezik a régi korok értékrendjéről, míg e rend belső összefüggéseit kutatja. Nem szépít, nem hazudik, egyszerűen csak lát és láttat. Ahogy azt egy igazi költőnek kell. Farkas Wellmann EndrePolgár Kristóf 1997-ben született Szolnokon
Hasonló zenei kiadványok

Félezer
Előadó: Gabes Way
A könyv verseskötet, a szerző nem véletlenül adta a Félezer címet.Különleges a tördelése, sajátos a betűtípusa is.Csonka András így ír róla:Mégis van remény Vannak ..

ár
Előadó: Szabó T. Anna
Ez a kapcsolatok könyve: a látható és láthatalan világ összefüggéseit keresi, a szenvedély és a szenvedés váltólázának ritmusában mutatja meg, miképpen ragaszkodunk ..

Hoax
Előadó: Borda Réka
Sosem láttam Borda Rékát, de hófehér űrruhában képzelem el, zsebében Észak édes kincseivel. Hatalmas gömbsisakban. A tévémacinak lehetett ekkora gömbfeje. Gömbigazsága. ..

Héj
Előadó: Oravecz Imre
Negyvenöt éve, 1972-ben jelent meg először Oravecz Imre első, nagy hatású verseskötete, a Héj. A könyv a rendszerváltás után teljesebb lett: visszakerültek azok a szövegek, ..

42
Előadó: Peer Krisztián
Ott tudtam utoljára írni, Ithakán írja Peer Krisztián. Ithaka talán egy hajó neve. A hazajutás visszatérés a nyílt vízre. A klasszikus témák versenyre kelnek, a ..

Krakkó arcai
ZSILLE GÁBOR költő a magyar-lengyel kulturális együttműködés emblematikus személyisége, Krakkó szerelmese. Verses városjárásunkba a műfordító beválogatta azoknak a ..

Bulvár
Előadó: Bognár Péter
Az utóbbi évek talán legerősebb költői hangja. Végre megint úgy tűnik, valamire mintha használható volna az avítt líra. Nem csak arra, hogy a költők egymást olvassák, ..