
József Attila : Szépség koldusa
"Csodagyereknek tartottak, pedig csak árva voltam írta később önéletrajzában József Attila, aki 1922 decemberében adta ki első önálló verseskötetét, a Szépség koldusát, egy szegedi nyomdász-kiadó vállalkozásában, összesen háromszáz példányban. A tizenhét éves diák nem akármilyen indulást tudhat magáénak: a kötethez Juhász Gyula írt előszót, az ifjú szerzőt Isten kegyelméből való költő-ként ajánlva az olvasók figyelmébe. Már Fejtő Ferenc hangsúlyozta, hogy József Attila nagyon korán, de nem azonnal találta meg a hangját. A Szépség koldusa még az érzelmi forrongásainak korszakát élő fiatalembert mutatja. A formákat korához képest már biztosan kezeli, de versein erősen érződik a Nyugat költőinek, Adynak, Kosztolányinak és különösen Juhász Gyulának a hatása. József Attila már tökéletesen tisztában van a versindítás jelentőségével; igen erőteljesek a felütései: Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni, / Hogy melegednének az emberek (Tél, 1922), Fuldoklik már a széternyedt szoba (Nyári d
Hasonló zenei kiadványok

Saját sors
Előadó: Tomaji Attila
Tomaji Attila új kötetében tovább érlelődik az az elégikus tónusú nemes költőiség, amely a hagyományhoz sok szállal kötődve is független szólam a magyar költészet ..

József attila játékai - versek
Előadó: Sipos Erzsébet
Az Egerben élő Sipos Erzsébet családja a II. világháború végén menekült át Erdélyből Magyarországra, a Bodrogközi Karcsán telepedtek le. Az 1956-ban született szerző ..

József attila összes versei
A Magvető gondozásában jelennek meg most József Attila versei. E páratlan életmű több mint hetven éve meghatározó olvasmány minden generáció számára. A kötetet Stoll ..

József attila versei - reposzt - gábor tamás indiana válogatásában
Egy gyűjtemény mindig arról is szól, amiből / akitől gyűjtenek, és arról is, aki gyűjt. Aki kiválogatja egy festő össze képe közül azokat, amelyek egy kiállítás terében ..

összegyűjtött versek - arany klasszikusok - józsef a.
Előadó: József Attila
"Akár egy finom ékszerdoboz, olyan a Kossuth Kiadó új sorozatának egy-egy kötete.Az Arany Klasszikusok a magyar irodalom kimagasló életműveit öleli föl, különleges kiadásban. ..

Szárnyas csiga
Előadó: Jász Attila
Az ötödik X felé közeledve a költő óhatatlanul számvetést készít, számvetésre kényszerül, vagy bevallja, vagy nem. Jász Attila számára ez visszatérési lehetőség ..

Krakkó arcai
ZSILLE GÁBOR költő a magyar-lengyel kulturális együttműködés emblematikus személyisége, Krakkó szerelmese. Verses városjárásunkba a műfordító beválogatta azoknak a ..