
A tökéletlenség dala - versek guangdong tartományból
Guangdong (Kuangtung) tartomány Kína déli részén, a világ keleti és nyugati fele között fekszik, és gazdasági fejlettségének következtében számos dologban az első az országban. Kína legjelentősebb kikötőjeként és a tengeri Selyemút szülőföldjeként a legkorábban lépett kereskedelmi kapcsolatba Délkelet-Ázsiával, az arab és az európai világgal, s vált eszmék és kultúrák találkozásának helyszínévé. A nyitás és reform időszakában mint a külföld felé megnyitott különleges gazdasági övezet, társadalmilag és gazdaságilag egyaránt komoly fejlődésnek indult, és nyitott ablakot a világra. A guangdongi kultúra sokszínű és befogadó. A tartomány kortárs költőinek, íróinak és esszéistáinak műveiből válogatva állítottuk össze a háromkötetes, verseket, elbeszéléseket és esszéket tartalmazó antológiát. Igyekeztünk a lehető legváltozatosabb képet nyújtani, és úgy tekintünk a sorozatra, mint bójára az irodalom tengerén, vagy hídra a két nép közötti kulturális kapcsolatokban, esetleg útikönyvre, amely
Hasonló zenei kiadványok

101 vers nagykárolyról
Boldog lehet az a város, amelyről vers születik: egy, százegy vagy ezeregy (mint a mesében). Szerencsés a költő, mert városának van megtartó üzenete a számára, boldog ..

Felbukkanási tartomány
Előadó: Fátyol Zoltán
Fátyol Zoltán a váratlan egymáshoz és egymás mellé rendelések alkotója: korábbi köteteihezhasonlóan a Felbukkanási tartomány című újabb könyvében metódusnak, eg

Morbus - versek 2016
Hogy miért írok? Mert nem tehettem mást! Hogy miről? Nem felhőtlen boldogságról, nem arról, ami nem zavar! Hogy kinek? Annak, aki méltónak talál arra, hogy elolvassa. Hogy ..

Rigódal
Előadó: Kónya Lilla
Kónya Lilla túl van azon a koron, amikor az első, zsenge impressziók versbe kívánkoznak. Verseit hosszú és nehéz évek érlelték, sűrűsítették, keményítették. Ha egyik-másik ..

Szép versek 2016
Versek: szabad és kötött, alanyi és tárgyas, zsigeri és gondolati; magányról, szerelemről, hazáról, életről, halálról. Megannyi kép, mindegyik más hang. Ami közös ..

123 vers a családról
Antológiánkban hatvannyolc romániai magyar költő családról írt százhuszonhárom alkotását nyújtjuk át a versszerető olvasóknak. Szívből kívánjuk mindnyájuknak, hogy ..

Szép versek 2014. -
A magyar költészet 2013-as csúcsteljesítményeinek, izgalmas kísérleteinek, új felfedezettjeinek és legfontosabb témáinak-motívumainak gazdag esszenciája.

Szép versek 2013. -
Szép versek - a kortárs magyar líra kincsekben és gyönyörű versekben gazdag térképe.