
Kaposvári Bertalan : Történetek hegedűre
A regény a második világháború végnapjaiban Budapesten kezdődik. A helyszín egy körgangos bérházudvar, az öt főszereplő lakóhelye. Közülük az egyik, Nellike az úrilány, teherbe esik egy rejtélyes idegentől, a magzatot azonban anyja könyörtelen döntése nyomán erőszakkal kiszakítják a testéből. Ettől a pillanattól a jelleme és az élete megváltozik, szörnyeteg anyjának hatása alatt névtelen feljelentővé aljasul, évtizedeken keresztül jelent mindegyik hatalomnak. A második szereplő Petérdi, a háború után ismét fegyveres szolgálatba áll, őrzi a rettegett szervezet titkait, őrzi szeretett barátját a siralomházban, nyugdíjba vonulása után pedig éjszakánként a hálószobája ablaka mellett elhelyezett fotelból őrzi a várost. Erdész Péter már mai fiatal felnőtt, tehetséges szakember, mégis gyökértelennek érzi magát, szülei korán magára hagyják, nagyszüleiről viszont semmit nem tud. Kutatásai nyomán lassan felsejlik a rejtelmes nagyapa képe, ezzel egy időben alaptalan vádak nyomán eltávolítják a hi
Hasonló könyvek
Gyöngyfüzér
Ínyencségek kavalkádja!Különleges antológiát tart kezében a kedves Olvasó.A kötetben tizennégy népszerű vagy akár rajongásig szeretett szerző szórja kincseit a lábai elé.Már megsze
Steep path
A Steep Path című kötet egy személyes angol nyelvű antológia, melyet az Angliában élő magyar költő és műfordító, Gömöri György 80. születésnapjára 20. századi és kortárs magyar ..
A történet vége
Szerző: Lydia Davis
Lydia Davis története egy szakításról szól: arról, hogy a kapcsolatok hogyan visszhangoznak tovább az emberben azok megszakadása után is. A fordítóból lett harmincas egyetemi tanárnő é
Láthatatlan történetek
Szerző: Marianna d. Birnbaum
A valóság mögött gyakran egy másik valóság, vagy legalábbis a valóság egy lehetséges variációja rejtőzik vagy rejtőzhet írja Marianna D. Birnbaum a kötet bevezetőjében. Elbes
Jelek
Szerző: Zia
Mindenkinél elérkezik egyszer az az időpont az életében, hogy visszatekint. Ez nálam akkor érkezett el, amikor is betöltöttem azt a bizonyos ötvenet. Mindig jó tanuló voltam, így nem az
Tíz igaz történet 2.
Ez a kötet tíz jogsértés áldozatának történetét mutatja be. Az áldozatokat az Amnesty International lelkiismereti foglyoknak tekinti, rajtuk keresztül próbálja felhívni a figyelmet rends
X története
Szerző: A.j. Molloy
A szerelem édesA döntés nehézAlexandra a barátainak X visszahúzódó diáklány. Azért megy Nápolyba, hogy egy kicsit kizökkenjen addigi eseménytelen életéből. Kalandra vágyik, It
ünnepek ünnepe
A karácsony Jézus születésének ünnepe. A szeretet, a családok ünnepe. Karácsonykor vége a legsötétebb éjszakának, a fény győzedelmeskedik a sötétség felett. Megszületett a Megvált