Tamási áron : ábel

ID: 0267430100
Értékelés:

0 / 5

ISBN: 9789632276014
Megjelenés éve: 2014
Állapot: Új könyv
A könyv ára: 3791 Ft
Ezt a terméket jelenleg nem lehet rendelni. Rendelési szándékát emailben jelezheti.
CART: Amennyiben nem találja a keresett könyvet az oldal alján található email címre küldje el a könyv címét, szerzőjét, esetleg a megjelenés évét, mi válaszban megküldjük árajánlatunkat, milyen áron, időn belül tudjuk a könyvet küldeni.

„Amikor lent a völgyben felálltam, és kinyújtózva ránéztem a nagy hegyekre, úgy éreztem, hogy most imŹmár örökké élni fogok.” „Szegény anyám olyan asszony volt, kinél kedvezőbb még virágban sem termik. Amíg élt is, mindig pártoŹmat fogta, csak néha a szeretet akadályozta meg abban, hogy ne úgy lásson valamit jónak, ahogy én. Amióta azonban leszállott a földbe, azóta a szeretet sem gátolta meg semmiben, hanem minden úgy volt a legjobban, ahogy én mondtam s gondoltam. Lám, a sírnál is, amiŹkor elmondtam neki, hogy az öröklött hajójeggyel AmeŹrikába szeretnék menni, úgy állott mellém, mint az őrŹzőangyal. El is gondoltam, ahogy a temetőből hazafelé jöttemŹben a faleveleket hulladozni láttam, hogy halott édesanyát szeretni és hulló falevelet látni milyen közeli rokon! Bezzeg apám nem langyult el ennyire semmiféle szán-dékomon, hanem inkább vizsgálódva nézett, mint jegyŹtulajdonost. Folyton ügyelte a lépteimet, és pislogott bé a homlokom mögé, hogy vajon mit akarhatok. Talán még az is megjá

Hasonló könyvek

4/9789634790822.jpg

Világló éjszaka - ükh 2018

Szerző: Tamási áron

Tamási Áron novelláinak első kötete a szerelem és a halál, Tamási két legfontosabb témája köré rendezve közöl tizenkét-tizenkét írást, Vallasek Júlia, a 20. századi erdélyi magya

2/9789632277516.jpg

Szűzmáriás királyfi

Szerző: Tamási áron

Tamási Áron (1897–1966) egy véletlen balesetnek köszönhetően lett a székelyudvarhelyi Római Katolikus Gimnázium diákja: gyermekkorában egy „patrópuskával” ellőtte a kezét, s így alk

2/9789632276830.jpg

Szülőföldem

Szerző: Tamási áron

A kötet Tamási Áron két önéletrajzi írását tartalmazza. Tamási 1939-ben adta ki Szülőföldem című művét, mely az Amerikából a falujába hazautazó író vallomása. Ez a könyv nemcs

1/9789631198522.jpg

A legényfa kivirágzik - mesék és elbeszélések

Szerző: Tamási áron

Tamási Áron legszebb meséi és legmesésebb elbeszélései találhatók ebben a kötetben. Az ízes nyelven elbeszélt történetekben a székely mesevilág és a korabeli Erdély valamennyi jelleg

1/9789631191943.jpg

Szívbéli barátok

Szerző: Tamási áron

Csorja Boldizsár mindössze tizenkét éves, amikor szülei falujukból Udvarhelyre viszik, hogy a katolikus gimnáziumba irassák. A megszeppent, magára maradt, mégis büszke gyerek már másnap

nopic.jpg5/9786155157271.jpg

Ábel az országban - hangoskönyv

Szerző: Tamási Áron

Ábel - édesanyja halála után - nem marad az apai házban, új kalandra indul a számára teljesen ismeretlen városi világba. Kolozsvárig nem könnyű eljutni kevés pénzből, ráadásul Bolha

4/9789634793557.jpg

Ábel a rengetegben - helikon zsebkönyvek 15. (új borító)

Szerző: Tamási Áron

,Abban a nevezetes ezerkilencszáz és huszadik évben, vagyis egy esztendőre rá, hogy a románok kézhez vettek minket, székelyeket, az én életemben még külön is igen nagy fordulat állott b

2/9789632276014.jpg

Ábel

Szerző: Tamási Áron

„Amikor lent a völgyben felálltam, és kinyújtózva ránéztem a nagy hegyekre, úgy éreztem, hogy most imŹmár örökké élni fogok.” „Szegény anyám olyan asszony volt, kinél kedvezőbb m