
M. o. Walsh : Fényed ki ne hunyjon
A louisianai Baton Rouge-ban a nyári délutánok tikkasztó hőségében nap mint nap összejönnek a szomszédok, hogy együtt főzzenek, hideg sört igyanak és beszélgessenek. Az itt élők figyelnek egymásra. Amikor azonban 1989 nyarán a tizenöt éves Lindy Simpsont a házuktól néhány méternyire megerőszakolják, kiderül, hogy a látszólagos idillnek is megvan a maga sötét oldala.Az apró, zárt közösségben több gyanúsított is akad. Például a félelmetes Bo Kern, aki a gimnázium után is a szülei nyakán élősködik; a néhány házzal lejjebb lakó Jason Landry; annak nevelőapja, Jacques, a kétes hírű pszichiáter; valamint a szemközt élő kamasz fiú is, aki a Lindy iránt érzett szenvedélyes, elvakult szerelme miatt kerül fel a lehetséges elkövetők listájára. Sok-sok évvel később ő meséli el nekünk, hogy az életet miként változtatja meg örökre a szívfájdalom, a bűn és a szerelem.A Fényed ki ne hunyjon egyszerre tárja elénk egy kamasz lelkivilágát, egy erőszakos bűncselekmény lebilincselő történetét, a helybéli c
Hasonló könyvek
Vadon
Szerző: Richard Ford
A montanai Great Falls városka a Sziklás-hegység vonulatától nem messze fekszik, ahol 1960-ban, az olajkonjunktúra idején éppoly végtelennek tűnt a jobb élet reménye, mint az ember szeme e
Rizs
Szerző: Tong Su
A Rizs Su Tong első, de talán egyik legjelentősebb, és máig igen nagy hatású regénye, amelynek szintén készült filmváltozata is. A cselekmény a harmincas évek Kínájában játszódik, v
Steep path
A Steep Path című kötet egy személyes angol nyelvű antológia, melyet az Angliában élő magyar költő és műfordító, Gömöri György 80. születésnapjára 20. századi és kortárs magyar ..
Trollok alkonya
Az internetes kommentfolyamok trolljait mindenki jól ismeri. De vajon milyenek voltak eredetileg, amikor még a hófödte hegyeket, barlangokat és sziklapusztaságokat kísértő szörnyetegeket hí
Saman
Szerző: Ayu Utami
Szerelmek a zavargások idején. Ayu Utami tabudöntögető regényében a világ legnépesebb iszlám országában, Indonéziában felnőtt négy nő sorsát kísérhetjük figyelemmel. A folyamatot, ..
Hó
Szerző: Orhan Pamuk
A költői ihlet és a szerelem vágya, Isten keresése és a török sorskérdések kutatása, a nyugati értékek és az iszlám fanatizmus összeütközése ezekből az elemekből szövi a regé
Jelek
Szerző: Zia
Mindenkinél elérkezik egyszer az az időpont az életében, hogy visszatekint. Ez nálam akkor érkezett el, amikor is betöltöttem azt a bizonyos ötvenet. Mindig jó tanuló voltam, így nem az
Vonal
Szerző: Folk György
A Vonal Johannes Woanders életét 52 képtöredékből felépítve adja elő. Ezek a darabok hozzák elénk akkorlétének épületét, azt a pályát, azt a teret, az őt égető vágyakat, rémálm