
Anthony Burgess : Gépnarancs
Azután kihúztam a gyönyörű Kilencediket a tasakjából, úgyhogy Ludwig van is nagój lett, és rásercintettem a tűt az utolsó tételre, amely maga a boldogság: a mély vonók az ágy alól gavarittyoltak a zenekarnak, majd bejött a férfihang, felszólítva mindenkit, hogy örvendjenek, a páratlan boldog dallam az Örömről mint valami dicső mennyei szikra, és akkor felpattantak bennem a jó öreg tigrisek, felpattantam én is, és rávetettem magam a két kis ptyícára. Egyből nem tartották olyan viccesnek a helyzetet, abbahagyták a vidám kricsálást, mert bizony hogy alá kellett vetniük magukat a Nagy Alexander fura és hátborzongató vágyainak, ezek pedig a Kilencedik és az injekció okán igen csudésznüjök és zamecsátnüjök és kimerítők voltak, Ó testvéreim. De részeg volt mindkettő, mint a csap, alig érezhettek valamit. A klasszikus zenét megszállottként kedvelő, fiatalkorú Alex napjait a bandájával együtt elkövetett erőszakos cselekedetek sora tölti ki. Alex közvetlen hangnemben, szláv eredetű szavakkal áts
Hasonló könyvek
Strand
Szerző: Libby Page
A londoni Brixton nyitott strandja különleges hely. Menedék a nagyváros forgatagában, felfrissülés a nyári forróságban, öröm a szomorú napokon, megkönnyebbülés nehézségek idején, t
Rizs
Szerző: Tong Su
A Rizs Su Tong első, de talán egyik legjelentősebb, és máig igen nagy hatású regénye, amelynek szintén készült filmváltozata is. A cselekmény a harmincas évek Kínájában játszódik, v
Steep path
A Steep Path című kötet egy személyes angol nyelvű antológia, melyet az Angliában élő magyar költő és műfordító, Gömöri György 80. születésnapjára 20. századi és kortárs magyar ..
Saman
Szerző: Ayu Utami
Szerelmek a zavargások idején. Ayu Utami tabudöntögető regényében a világ legnépesebb iszlám országában, Indonéziában felnőtt négy nő sorsát kísérhetjük figyelemmel. A folyamatot, ..
Hó
Szerző: Orhan Pamuk
A költői ihlet és a szerelem vágya, Isten keresése és a török sorskérdések kutatása, a nyugati értékek és az iszlám fanatizmus összeütközése ezekből az elemekből szövi a regé
Jelek
Szerző: Zia
Mindenkinél elérkezik egyszer az az időpont az életében, hogy visszatekint. Ez nálam akkor érkezett el, amikor is betöltöttem azt a bizonyos ötvenet. Mindig jó tanuló voltam, így nem az
Egy tenyér ha csattan
Szerző: Anthony Burgess
Anthony Burgess, a Gépnarancs világhírű írója mindenekelőtt nyelvművész volt. Először 1961-ben, álnévenkiadott regénye, az Egy tenyér ha csattan is stílusbravúr: tökéletes beleélé
Exodus
Szerző: Leon Uris
Az Exodus Mózes második könyve, amely azt beszéli el, hogyan menekült el a zsidóság az egyiptomi rabságból Kánaán földjére, és Exodus annak a hajónak a neve, amely 300 árva zsidó gyer