Pásztor Zsuzsanna : Tücsöktanoda
Ennek a mesének a főszereplője Tilli a kicsi tücsök, aki elvesztette a hegedűjét. Útnak indul megkeresni, közben találkozik a kis vöröshangyával.Így kezdődik a két barát története, akik a mese folyamán csuda kalandokba keverednek. Az egyes meserészek rövidek, frappánsak, a kísérő kérdések elgondolkodtatják az 5-6 éveseket, az esti közös meseolvasás pedig lebilincselő fejlesztőjátékká válik. Gyermeke birtokába juthat azoknak a képességeknek és készségeknek, amelyek az iskolába lépéshez szükségesek, megismerkedik a számokkal, irányokkal, anélkül fejlődik és tanul, hogy ez teher lenne számára.A mese és a feladatok végére érve pedig elkészül a saját egyedi mesekönyv.Érezzék jól magukat együtt, játsszanak, vágjanak, ragasszanak és tanuljanak örömmel!
Hasonló könyvek
Már ezt is tudom i. - feladatok matematikából 4. oszt.
Szerző: Szántó Zsuzsanna
A 4. oszátályos matematika I. félévi tananyagának játékos feldolfozása.Fejleszti az önálló tanulást, gondolkodást, modellalkotást, reprodukciós készséget, kombinatív készséget, szi
Iii. lük-bajnokság - 3.oszt., versenyfeladatok magyar nyelvtanból
Szerző: Szántó Zsuzsanna
A 2013-ban harmadik alkalommal megrendezett LÜK-bajnokság feladatai.
Iii. lük-bajnokság - 3.oszt., versenyfeladatok matematikából
Szerző: Szántó Zsuzsanna
A 2013-ban harmadik alkalommal megrendezett LÜK-bajnokság feladatai.
Iii. lük-bajnokság - 2.oszt., versenyfeladatok matematikából
Szerző: Szántó Zsuzsanna
A 2013-ban harmadik alkalommal megrendezett LÜK-bajnokság feladatai.A füzetet miniLÜK kirakókészlettel használjuk!
Iii. lük-bajnokság - 2-3.oszt., logikai versenyfeladatok
Szerző: Szántó Zsuzsanna
A 2013-ban harmadik alkalommal megrendezett LÜK-bajnokság feladatai.
Nyelv-ész ii. - feladatok nyelvtanból 4. oszt.
Szerző: Szántó Zsuzsanna
A füzet használatával olyan módon dolgozzák fel a második féléves tananyagot, ami segít az önálló tanulás és a szövegértés képességének kialakításában. Lehetőséget teremt a
Egyensúlyozás - koordinációs kompetenciák fejlesztése
Szerző: Pappné Gazdag Zsuzsanna
A szerző új sorozatának célja, hogy gyakorlati segítséget nyújtson a mozgáskoordináció fejlesztésében minden szakembernek, aki a 2-16 éves korú gyermekek és fiatalok testnevelésével f
Ékszerek japán gyöngyökből - fortélyok 96.
Szerző: Fias Ildikó, Mausz Zsuzsanna És Párizs M
A tartalomból:Anyagok és eszközök * Gyöngyök * Gyöngyfűző szálak * Bizsutartozékok * Eszközök * Alapfűzések * Gyöngyékszerek (Fusayo * Erena * Ayuka * Retro stílusban * Kirika * Mana