
Galbraith, Robert : A selyemhernyó (új borító)
Amikor a regényíró Owen Quine eltűnik, a felesége Cormoran Strike magánnyomozóhoz fordul. Először azt hiszi, a férje csak elvonult magában valahová néhány napra (ahogy már korábban is), és most azt szeretné, ha Strike megkeresné és hazahozná.De ahogy Strike nyomozni kezd, kiderül, több van Quine eltűnése mögött, mint azt a felesége gondolta. Az író épp befejezett egy kéziratot, melyben vitriolos tollal megírt portrék szerepelnek szinte minden ismerőséről. Ha ez a regény megjelenik, életeket tehet tönkre így tehát nagyon is sokan lehetnek, akik szeretnék befogni a száját.És amikor rátalálnak a bizarr körülmények között brutálisan meggyilkolt Quine-ra, versenyfutás következik az idővel: meg kell fejteni, mi vezeti ezt a kegyetlen gyilkost mert Strike ilyennel még sosem találkozott A selyemhernyó letehetetlen, fordulatokkal teli krimi, a Cormoran Strike-ról és eltökélt, fiatal titkárnőjéről, Robin Ellacottról szóló sorozat második kötete.
Hasonló könyvek
Zavaros vér
Szerző: Galbraith, Robert
Cormoran Strike magánnyomozó épp a családját látogatja meg Cornwallban, amikor egy nő a segítségét kéri az édesanyja, Margot Bamborough ügyében, aki rejtélyes körülmények között t
Gonosz pálya - új
Szerző: Galbraith, Robert
Titokzatos csomag érkezik Robin Ellacott nevére, és rémülten fedezi fel, hogy egy nő levágott lába van benne.Főnöke, Cormoran Strike magándetektív már nem lepődik meg ennyire, bár ő is ..
Kakukkszó - új
Szerző: Galbraith, Robert
Amikor egy zűrös életű modell lezuhan londoni lakása erkélyéről és meghal, mindenki azt gondolja, öngyilkos lett. A bátyjának azonban kétségei támadnak, és felfogadja Cormoran Strike m
Halálos fehér
Szerző: Galbraith, Robert
Egy zavart fiatalember, Billy felkeresi Cormoran Strike-ot, hogy a segítségét kérje egy bűnügy felderítésében, aminek azt hiszi, gyerekként tanúja volt. Strike-ot mélységesen felzaklatja
A selyemhernyó - filmes borítóval
Szerző: Galbraith, Robert
Amikor a regényíró Owen Quine eltűnik, a felesége Cormoran Strike magánnyomozóhoz fordul. Először azt hiszi, a férje csak elvonult magában valahová néhány napra (ahogy már korábban is)
Kakukkszó - filmes borítóval
Szerző: Galbraith, Robert
Amikor egy zűrös életű modell lezuhan londoni lakása erkélyéről és meghal, mindenki azt gondolja, öngyilkos lett. A bátyjának azonban kétségei támadnak, és felfogadja Cormoran Strike m