Könyvesbolt

Christopher Okemwa verseiből valami ősenergia árad, a versek dinamizmusa, mozgalmassága arra ösztökélheti az olvasót, hogy végigfusson rajtuk anélkül, hogy elmélázva megállna és elgondolkozna a mondanivalón, aztán újra olvasásra ösztökélik a megválaszolatlan kérdések.Elemi erővel tör fel szavaiból az őserő, amikor a nemiségről, a felesége iránt érzett erős vonzalomról ír, megidézve a vágy ősanyai forrását: „Láttalak téged: ragyogó barna bőrödet / Szétvetett lábaid elmém kényelmes kuckójában. / A sztriptízed sokkolta elmémet! / Szemeim el voltak ragadtatva / A nem mindennapi térkép látványától / Amit szenvedélyesen fedeztem fel: / Puha, bolyhos ikerhegyek / És a kanyon a selymes fekete csomó alatt”. És ez a lendület megállíthatatlannak tűnik, még akkor is, ha időnként látszólag megtorpan, mint ahogyan a töprengő költő néha megáll, és csendesen sorjázó szavakkal számba veszi a létezést, az életet és a halált. És ahol élet és halál van, ott Isten is van. És tisztítótűz is, amelyet a termé