Kothencz Henrietta : Az élet lovas oldala - lesz egy farmom az alföldön
Hasonló könyvek
Az élet kapuja
Szerző: Herczeg Ferenc
A mű, amelyet háromszor jelöltek Nobel-díjra!Az írónak talán ez a legjobb történelmi regénye. A 16. század elején, II. Gyula és X. Leópápasága idején játszódik Rómában, ahol Bakó
Az élet visszafelé
Szerző: Logan, Eva
Mindent ami az életünkben befolyásolni és megváltoztatni tud az az idő. Egy-egy meghozott döntésünk után fohászkodunk hát hozzá bárcsak visszatekerhetnélek!. Empatikusabbá válnán
Az élet bolondja
Szerző: Ambrus József
Komoly kötetet tart a kezében, Tisztelt Olvasó!Darabjai a magyar klasszikus költészeti hagyományba szervesen illeszkedő versszövegek, mai kínokkal, a mára érvényes életérzéssel. Ez a
Az élet kiskönyve
Minden jó dolognak vágy a szülője. És minden őszinte imádságot meghallgat az Ég. Olyanokká leszünk, amilyenekké a szívünk mélyén lenni szeretnénk. (Elbert Hubbard) Egy életen át ..
Az élet háza
Szerző: Simon Erika
A regény főszereplője, Mira számára idegen környezetben ébred. Elvesztett élete álmai szövedékéből bomlik ki. Lassan erősödik meg akarata, s születik meg benne az elhatározás, hogy k
Az eltévedt lovas
Szerző: Ady Endre
Felkértük a Nap Kiadó költő szerzőit, Ágh Istvánt, Csoóri Sándort, Ferencz Győzőt, Kodolányi Gyulát, Lator Lászlót, Lukács Sándort, Papp Zoltánt, Szepesi Attilát és Tóth Erzsébe
A sors akarata
Szerző: Szabó Henrietta
Natália, a vegyész hallgató, rejtélyes körülmények közt elveszti legjobb barátját, aki egyben tanára is. Próbál barátja nyomára bukkanni, de kiderül, hogy valójában ő maga van vesz
Kihe
Szerző: T. Fekete Henriett
A könyv történelmi alapokon nyugvó fantáziaregény – átszőve a szerelem, ezotéria, legendák és mesék fonalával. Hősei egy letűnt kor szülöttei, akik egykor leigázták a fél vil