
K. László Szilvia : Marci és az évszakok - hangoskönyv
"Azt reméljük, hogy az egészen pici gyerekek és a kisiskolások egyaránt örömmel hallgatják majd a verseket, meséket, dalokat. A vidám alaphangulatú, népdal jellegű feldolgozás jókedvre derít, igazi zenei élményt nyújt. Az albumot úgy állítottuk össze, hogy átfogjon egy egész évet; nyomon követhető az évszakok váltakozása, így a kisgyermek időbeliségének fejlődését segíti. Beilleszthető az óvodai programba, használható az irodalmi-zenei foglalkozásokhoz. Mivel a gyerekek az idő fogalmát élményeiken keresztül tanulják, ezért ünnepekhez kapcsolódó versek is helyetkaptak a lemezen. Például Márton nap, Mikulás, húsvét, óvodai búcsúztató. Az egyszerűen megtanítható, rövid versek segítséget jelenthetnek a pedagógusok munkájában, jól használhatóak egy ünnepi műsor összeállításánál. Az albumon szereplő mesék rövidek, szórakoztatóak, de emellett tanítanak is. A víz körforgásáról, illetve az elfogadásról szóló mese, a kisiskolás gyerekek számára is fontos, hasznos információkat tartalmaz."
Hasonló könyvek
Itt a kikelet! - színezőkönyv
Szerző: K. László Szilvia
Vidám, kedves színező könyvgyerekeknek és kreatív felnőtteknek.Új locsolóversekkel!A húsvét izgalmas esemény minden óvodás és kisiskolás életében. Nekünk, felnőtteknek pedig boldog
Marci és a galibák - kékmanó, a főnyeremény 3.
Szerző: K. László Szilvia
"Amikor az anyukák meg az apukák, és még az óvó nénik is szabadságra mennek, eljön a nyaralás ideje. A homokvárépítésnél és mezítlábas szaladgálásnál nincs is izgalmasabb elfoglal
Marci és a galibák - kékmanó, a főnyeremény 4.
Szerző: K. László Szilvia
"Meseidő! Hűvösebbek a reggelek, sárgulnak a fák, beköszöntött az ősz. Marci nagycsoportosként lép be az óvoda kapuján. Sok élmény, és izgalmas kaland vár rá, de galibák is akadnak
Marci és a galibák - kékmanó, a főnyeremény 3.
Szerző: K. László Szilvia
"Amikor az anyukák meg az apukák, és még az óvó nénik is szabadságra mennek, eljön a nyaralás ideje. A homokvárépítésnél és mezítlábas szaladgálásnál nincs is izgalmasabb elfoglal
Itt a kikelet! - színezőkönyv
Szerző: K. László Szilvia
Vidám, kedves színező könyvgyerekeknek és kreatív felnőtteknek.Új locsolóversekkel!A húsvét izgalmas esemény minden óvodás és kisiskolás életében. Nekünk, felnőtteknek pedig boldog
Marci és a galibák - kékmanó, a főnyeremény 1.
Szerző: K. László Szilvia
Marci már nagy legény, igazi óvodás. Bár néha fél a sötétben, nem eszi meg az ebédet, csak a csokoládét, és bizony az is előfordul, hogy féltékeny a kishúgára.Szerencsére ott van me