
Varga Domokos György : Kutyafülűek - kötött
Ma már nyíltan bevallhatom, hogy a Kutyafülűek, amelyet a fanyar humoráért becsülnek sokan, halni hurcolt életek nyögéseinek, nyöszörgéseinek hallatán fogant a budapesti Gyűjtőfogház úgynevezett Kisfogházában. Rövid kis kezdőfejezetét még szabadlábon írtam ugyan, valamikor 1956 nyarán, de magát a könyvet csak két évvel később kezdtem papírra vetni ott, abban az emeletes épületben, amelynek a tövében naponta folytak akkoriban az akasztások.Apró-cseprő civódások, irigykedések, csínytevés utáni megszeppenések, a kitörő életkedv szertelenségei, a hetedik szomszédik zengő szülői dorgálás álharagja, az igazságtevés fájdalma és reménytelensége, ami mégiscsak mindig bizakodásba fordul - ebből a számtalan hangból áll össze ennek a novellafüzérnek a családi kórusa. Ki kit szeret jobban és még jobban és legjobban a két szülővel együtt immár nyolctagú, szűkebb családban, amely az unokatestvéreket hozzászámítva, valóságos, kisebbfajta nemzetséget alkot? Nagy elemzőkedvvel, átéléssel, finom humorral
Hasonló könyvek
Tévé a tanyán
Szerző: Varga Domokos György
Ez a szép könyv Varga Domokos György és Lázár Zsuzsanna közös munkája. Meghódítja a betűszerető, álmodni tudó, látni szerető gyerekek, szülők és nagyszülők eszét s szívét. Ill
Bilhebolha - beavató mesefüzér
Szerző: Varga Domokos György
Bilhebolha képes belelátni mindazoknak az emberi (és olykor állati) lényeknek a gondolat- és érzelemvilágába, akiknek a fülébefejébe betelepszik. E képességét a világ dolgainak megé
Tévé a tanyán
Szerző: Varga Domokos György
Ez a szép könyv Varga Domokos György és Lázár Zsuzsanna közös munkája. Meghódítja a betűszerető, álmodni tudó, látni szerető gyerekek, szülők és nagyszülők eszét s szívét. Ill
Egyetlen történet - a csúf kiskacsa- és egyéb állatmesék
Szerző: Varga Domokos György
A könyvben egy nagyobb és öt kisebb filozofikus állattörténet található. A kisregényben, Réce mama egyik tojásából, ezúttal nem egy hattyú (rút kiskacsa) bújik elő, hanem eg
Habocska - cd-vel -
Szerző: Varga Domokos György
Mesehabországban az a legcsodálatosabb, hogy magad építheted, magad szépítheted! Habocska, az ötéves óvodás kislány felemelte karját, mintha csak vonatsorompó lenne, aztán leengedte. Od