
Kuncz Aladár : Egy márványdarab
Honnan származik ez a sok baj? Látszólag a világháborúŹból. Legalábbis akkor fakadt fel minden, ami évtizedek alatt lappangva bujkált azoknak az embereknek a szándékaiban és elképzeléseiben, akik a világot kormányozták. De amint egyszerre jött a világot elkárhoztató fordulat, úgy egyszerre kell jönnie annak a nagy, boldog fordulatnak is, amely a világot megváltja. [...] Bennünk él. mert bennünk kell élnie az új élet csírájának. Nem pompásan működő intézményekben, nem világboldo-gító összejövetelekben, nem a bölcsek tudományos okfejtéŹseiben és a politikusok ünnepelt sakkhúzásaiban kell keresŹni. Megfoghatatlan, kicsi lélekcsíra ez. Éppen olyan kicsi, mintáz a jászolban fekvő csecsemő, akinek születéséről csak a csillagokkal kivert bámuló ég és a jövendőbe látó napkeleti bölcsek tudtak.
Hasonló könyvek
Márványszív
Szerző: Gál Dorina
"A történelmi regényfolyam Habsburg Mária és II. Lajos magyar király fiatalságát és házasságát mutatja be, melynek korán véget vetett a katasztrófával végződött mohácsi ütközet 1
Egy magányos merénylő elmélkedései
Szerző: Albert Gábor
Legenda és dokumentum, regényes történet és az eszmeáramlatokat erős kontúrokkal megrajzoló, érzékletes vallomás határozza meg Albert Gábor írásának szövetét. Nem önéletrajz,
A három márványfej - jókai sorozat 27.
Szerző: Jókai Mór
"Szívet melengető, szemet gyönyörködtető gyűjtemény minden korosztálynak." Elegáns, aranyozott díszkötés!
Kátrány
Szerző: Topol, Jáchym
A kortárs cseh irodalom ismert képviselője regényében a múlt század 80-as éveinek cseh társadalmi hangulatát és traumáit idézi fel a groteszk eszközeivel. A regény témája egy háború
Alaine
A Polcz Alaine 85. születésnapjának alkalmából készült könyv lapjain huszan fejezik ki tiszteletüket, többek közt Baranyai László, Bitó László, Esterházy Péter, Göncz Árpád, Kukor
Toldi
Az Európai Folklór Intézet a Magyar Napló Kiadóval és a FOKUSZ Egyesülettel közösen egy igen fontos műveket tartalmazó etnográfiai könyvsorozat második köteteként nyújtja át ezt a gy
Homok sapiens - esszék
Szerző: Lászlóffy Aladár
"Lászlóffy Aladár életművében a lírikusi, írói, filozófiai, közgondolkodói minőség kezdettől átjárja egymást. Esszéi túlnyomó többségében a lételemzés és a nyelvi bravúrok