
Győri György : Megmeneküléseim - hosszú levél unokáimnak
"Unokáinak szóló hosszú levelét megrendítő emlékiratát Győri György egy kerettörténettel, az 1984-es családi Mikulás-estével kezdi. Magam előtt látom őt a feleségével akiket Péter fiuk révén már évekkel korábban megismertem , ahogy ott ülnek húszegynéhány fős nagycsaládjuk körében a Szent István körúti lakásban, és szenvedélyes kíváncsisággal vetem rá magam rögtön a családfő Megmeneküléseim című önéletírására. Legalábbis úgy tetszik, mintha elkészülte után máris a kezembe jutott volna az a hajdani gépiratos dosszié borítójául a szerző másik fiának rajza szolgált , egyhuzamban olvastam el, s többé nem tudtam elfeledkezni róla. Számomra ez volt az első olyan visszaemlékezés, melynek szerzője egy lenyűgözően megírt családtörténet megroppanásaként képes a maga igazi valójában, mélységében és részleteiben bemutatni, hogy mit jelentett zsidóként üldöztetve lenni, haláltáborba keru¨lni, azt túlélni és ezek után sem veszíteni el az élethez fűzött összes reményeket.Olvasása közben p
Hasonló könyvek
Szextett
Szerző: Bolgár György
A hetvenedik életévét taposó, dokumentumfilm rendező, Buda levelet kap Tasmániából, amelyben ötven évvel ezelőtti szerelme, a cseh Martina emlékezteti őt arra, hogy rövid kapcsolatuk ele
Szülőföldem
Szerző: Pécsi Györgyi
Vajon szülőföldünk közös-e, vagy mindenkinek van sajátja? A nagyon messzire vezető filozófiai kérdést a Kortárs szerkesztősége most úgy oldotta meg, hogy a folyóirat 32 szerzőjét ké
Gina
Szerző: Méhes György
Szívszélhűdést kapott a világ." Európa felbolydult, Hitler fegyverkezik, és a háborús konjunktúra felkavarja Kolozsvár polgári elitjét. Nemes Gina, a jómódú kereskedő leánya a bar
A kör bezárul
Szerző: Nagy György
Nagy György a népszerű tévés egyebek mellett a Magyarország története, a Hogy volt?, a Rocklexikon és más sorozatok szerkesztő-műsorvezetője regényében két idővonal
Távolugrás
Szerző: Szeles György
Köteteim sorát áttekintve azt kellett megállapítanom, hogy az általános magyar tendenciáknak megfelelően nemcsak az olvasók, hanem a kötetek is híznak. Arról nem is beszélve, hogy bősé
Hamis kánon
Szerző: Sánta György
Az 1970-es években játszódó regény három szálon futó cselekménye egy párkapcsolat majd házasság hétköznapjait meséli el. Klára és Zoltán vívódásokkal teli élete, "se vele, se né
Vándorvirágok
Szerző: Szondi György
Bolgár szavak és színek Szondi György közvetítésében magyarul". Az ismert fordító 35 éves műtolmácsolói múltjából válogatott kilencven bolgár szerzőtől: prózát, drámarészlete
Harangjáték
Szerző: Konrád György
A Harangjáték című kötettel zárul egy trilógia, amely a Kakasok bánata és az Inga című könyveimmel együtt alkot egészet. Kétszáznegyven miniatűr, egymással lóugrásos kapcsolatban