
Hegyi Barbara : Abraka babra - monológok a konyhámból
A sors kegyeltje vagyok, mert már gyerekkoromban csodálatos emberek vettek körül, akiktől mindent megkaptam: szeretetet, kultúrát, jó nevelést. Irányt mutattak nekem akkor, és ma is az ő lépteik nyomán járok többnyire tudva, olykor öntudatlanul. Népes, sokágú családból származom, sokféle kultúrából lettünk összegyúrva, tele vagyunk unokatestvérekkel, nagynéninkkel és nagybácsikkal. Rengeteget tanultam tőlük, elleshettem szemléletüket, gesztusaikat, technikáikat. A fiatalabb generációra hagyományozott tudásukat, tapasztalataikat igyekszem megőrizi. A gasztronómia területén pedig továbbörökíteni a nálam fiatalabbaknak. Valójában ebből a vágyból született meg a könyv: továbbadni több nemzedék hagyományát, amihez hozzáteszem a magamét is. A generációkon át továbbadott receptek óhatatlanul átalakulnak. Hatalmas örömömet lelem a főzésben, leginkább azért, mert imádok enni. Jókat és jól enni. Azt gondolom, hogy muszáj beszélgetnünk egymással. Asztal mellett ülve sokkal könnyebb, mint bárhol
Hasonló könyvek
Alkalomadtán
Szerző: Hegyi Barbara
Szeretném, ha ez a most még igazán szép szakácskönyv hamarosan szamárfülesen, zsírtól, olajtól foltosan, szafttól pecsétesen, mártásoktól tarkítva élné konyhai életét, mindi
Gyerekek a konyhában
A gyerekek általában érdeklődnek a konyhai tennivalók iránt. Ebben a könyvben olyan recepteket gyűjtöttünk össze, amelyeket némi szülő segítséggel maguk is könnyen elkészíthetnek. S
Titkok nagymama konyhájából
Szerző: Gks
Bevált és kedvelt receptek a régi szép időkbőlVajon milyen ételeket ettek az emberek a 19. és 20. század fordulóján? Lehet, hogy nagyszüleink és dédszüleink ízletesebben főztek egysze
Giannival a konyhában
AZ OLASZ KONYHAMUVÉSZET LEGJAVA EGY VIDÁMGASZTRONÓMIAI, KULTURÁLIS KALAUZ KÍSÉRETÉBEN. GIANNIANNONI, A NÉPSZERU MÉDIASZTÁR KEDVENC RECEPTJEINEKGYUJTEMÉNYE, GYÖNYÖRU FOTÓKKAL ÉS EGY CSIP
Gépek a konyhában
Szerző: Frank Júlia
A mikrohullámú süto és társai. 295 recepttel mind a kezdo, mind a haladó háziasszonyok nélkülözhetetlen alapmuve.
Indiai konyha
Mesésen finom, gazdag és fűszeres, kipróbált fogások.
Thai konyha
Több mint 40 könnyen elkészíthető és kipróbált recept. A thai konyha ízeiben a sok száz éves hagyomány a környező országok hatásaival keveredik. E könyvben igazán hiteles forrásból ..
Wok
Több mint 40 könnyen elkészíthető és kipróbált recept. Ismert és kedvelt fogások a világ minden részéről. Nagyszerű receptek frissensültekhez, előételekhez, de a mindennapi étkezés