Könyvesbolt

A vers a vállán viszi, cipeli a szót, botladozik, térdre hullta után újra és újra nekiveselkedik, mint a partizánfilmek hőse tárnyi lőszerrel a testében. Nem szégyelli beismerni azt sem, ha kiderül, hogy körbe-körbe jár. A vershelyzet, amikor megíródna, kimondásra kerülne a vers, ez a pillanat nyílik meg; a vershelyzet, amikor a költészet felfüggesztődik, egybezárva lenni „egy kifogyott tollal karanténban.” Valaki erősen ír és közben túlbeszéli a saját hangja. Deák Botond kötetében nem az a vers szól, amit olvasunk. Ez azonban nem tölti el boldogsággal a verset, ellenkezőleg, próbál az eltűnő szavak után szólni. A versek nem erről, hanem így szólnak A költészetről, a szavakról szenvedélyes monotóniával. Nincs komolytalankodás, nincs önsajnálat sem. Lehet, hogy a bánat egy nagy óceán, de most elszántan tempóz a vers, miközben a kar könyékig az iszapba csapkod, a has meg sztrádát szánt a mederbe a kagylóknak.